Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013
III. melléklet Dokumentumok bizonyos rendezést követően az eddiginél hatásosabb intézkedések történjenek itt nálunk is Tapasztalataink azt mutatják, visszagondolva az elmúlt esztendőkre, hogy nem bizonyultak helyesnek fő gazdaságpolitikai céljaink kijavításai, az elhatározások gyakori irányváltásai, és sok gyengéje van a végrehajtásban alkalmazott eszközrendszernek is. Példának említem a dolláros kohászati export szükségének megítélését. Az e téren 1980-tól kialakult helyzet, a növekvő’ mértékű költségvetési terheken túl a legtöbbet ártott a vállalat termékszerkezetének, jelentősen növelve ez irányban az elmaradásunkat, s ezzel mindjobban megbénítva a normális gazdálkodást, és a pénzügyi működést is. A kormány legutóbbi állásfoglalásával egyetértünk, nevezetesen azzal, hogy a magyar vaskohóipar a lehető leggyorsabban hagyja abba a kommersz minőségű tömegacél egyre veszteségesebb exportját. Ez a mi esetünkben a termelés mennyiségének egyharmados csökkentését jelenti. Az utóbbi hónapokban hozott kormányzati döntések szellemében a nemzetközi és saját tapasztalatainkat is végiggondolva, mi a Lenin Kohászati Művekben eljutottunk oda, hogy felhagyunk a korábbi illúzióinkkal, ami a szakmánk, vállalatunk lehetőségeit illeti. Nem lehet alternatíva a túlélés, a kivárás, nem várható még egyszer a tömegacél piaci keresletének a ’70-es években megmutatkozott konjunktúrája. Leszámolunk magunkban egyszer és mindenkorra a mennyiségi növekedés komplexusával is. A tartós gazdasági nehézségünket, a gyár mostani válságát s az ebből adódó változás szükségességét azonban nem tekintjük katasztrófának. Azzá válhat viszont, ha továbbra sem cselekszünk az eddigieknél határozottabban. Jelentem az elvtársaknak, hogy a pozitív protekcionizmusra váró vállalati menedzselés helyett egy nagyon kemény, szanálással felérő programot dolgoztunk ki, illetve meg is kezdjük a vállalatra tartozó feladatok gyakorlati végrehajtását. A hosszas előkészítés után a múlt évben megszületett állami tervbizottsági döntés, mely alapvetően korszerű célokat tűzött ki, de nem tudta megoldani a vállalati működés alapvető feltételeit. Most úgy számolom, hogy ha az ATB határozatra épülő miniszteri vállalati megállapodás nyomvonalán haladnánk mindenben tovább, hogy a 4 év során ’86-tól ’90-ig a már eddig bekövetkezett és várható további változások következtében a tervezett szerény 199
