Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013
III. melléklet Dokumentumok Az eltelt években jószerével semmi sem változott, ami előbbre vinné a megoldást. Itt az ideje, hogy a kialakult és a várható új helyzetnek megfelelően számoljuk ki és vessük egybe a lehetséges alternatívák előnyeit, hátrányait. „Házi számításaink” alapján az LKM vezetése nem lát más kiutat, mint amit az eddigiek során kiérleltünk és illetékes testületek elvileg eddig is támogattak. Gyorsan dönteni kell egy kellően koordinatív fejlesztési funkcióval és megfelelő kereskedelmi hatáskörrel is rendelkező vaskohászati Részvény Társaság létrehozásában. Ezen belül a Dunai Vasmű lemezáru-gyártó vertikuma mintájára itt Észak-Magyarországon is létre kell hozni az egységes rúd- és huzalacél-gyártó vertikumot, önálló vállalat vagy tröszt formájában az OKÜ, a December 4, Borsodnádasd, Salgótarján, LKM és a KAV eredményérdekeltségének szoros összekapcsolásával. Szerintünk ez a szinte teljesen zárt vertikum lehet alkalmas a technológiai és gazdasági optimummal vezérelt termelési és fejlesztési célok megoldására, a szükséges szerkezeti átalakítás mielőbbi eredményes megvalósítására, mint ahogy ezt a DV esete és több nemzetközi példa is mutatja. A Részvény Társaságban legyen lehetősége a feldolgozó vállalatoknak, így pld. a DIGÉP-nek is részt vennie és érdekeiket ily módon is érvényesíteni. Ha ez ügyben azonnali döntés születne is, már ez az 1987. év második felének rendkívül sötét kilátásain - és különösen az OKÜ és LKM súlyos gondjain - érdemben nem segíthet. A két vállalat vesztesége év végére elérheti a 2 MdFt-ot, miközben az emberi hangulati feszültségek - mint újságból és más forrásokból ismerjük - az OKÜ-ben már most is pattanásig feszültek. Ilyen körülmények között - ha mérsékelni akarjuk az elkerülhetetlen veszteségeket - egy olyan kormánybiztos átmeneti megbízását látom egyedüli megoldásnak, aki - az állam tulajdonosi jogának fontos elemeivel felruházva - operatív intézkedéseivel egyrészt kihozza a kohászati vállalatokból a népgazdaság érdekében álló lehetséges maximális teljesítményt, másrészt év végéig átvezeti a vállalatokat az új szervezeti rendszerbe, illetve gondoskodik az 1988. januártól belépő reform-intézkedésekre való felkészülésükről. 185