Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013

A rendszerváltás hatása a magyar iparra... A kormánybiztosnak kiemelt feladata lenne a létrehozandó új érdekeltsé­gi-szervezeti forma reális programjának kidolgozása és az OKÜ dolgozói biztonsági érzetének, közhangulatának kellő mederbe terelése. Ez utóbbihoz - megfelelő feltételek kialakítása mellett - már holnaptól áthozhatunk mun­kára az LKM-be autóbuszon 300-400 fő melegüzemi dolgozót és kivihetünk vállalatunktól az OKÜ-be legalább 1000 fő számára piacképes jövedelme­ző, de az LKM-viszonyai között nem, vagy nehezen realizálható munkale­hetőséget. A II. félév gazdasági eredményei alakításában jelentősen közrejátszhatna, ha megfelelő kormányközi munkacsoporttal felgyorsíthatnánk a szovjet és csehszlovák termelési együttműködést és szakosodást. Az elmondottak természetesen nem oldják meg az ózdi térség és a megye egyéb területének azokat a foglalkoztatási gondjait, amelyek egy részéhez minden bizonnyal kormányzati segítségre van szükség, de úgy hiszem, vala­mit önerőből lendíteni tudnánk magunkon még az általános foglalkoztatási problémák megoldásában is, illetve a keletkező problémák csökkentéséhez járulhatnánk hozzá. Visszatérve belső vállalati dolgainkra, befejezésül azt szeretném hangsúlyoz­ni nem vagyunk sokkal jobb helyzetben mint ózdi kollégáink. Mi azonban a problémák egy részének gyökereit másként minősítjük és ezért más módon kezeljük azokat. Mi például az eddig is többször kezdeményezett érdekeltségi-szervezeti ke­reteket a szerkezetátalakítás innovációs folyamatainak és a vállalati stratégi­ánknak szerves részeként kezeljük. Jövőnket éppen ezért nem tartjuk meg­nyugtatónak a hazai rúd- és huzalcélárú gyártás egységes irányításának és a teljes magyar vaskohászat vagyonérdekeltségi szempontok szerinti szoros koordinálásának megvalósítása nélkül. Az LKM-ben a dolgozói közérzet ma még alkalmas a megújulás további fel­adatainak vállalására, a vállalatvezetés egységes és a reform gondolat mellett elkötelezett, konstruktív és küzdőképes. 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom