Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013
III. melléklet Dokumentumok ilyen célból vásároltuk meg egy évvel ezelőtt a MEDICOR miskolci üzemét és most tesszük alkalmassá anyagvizsgálati célt szolgáló elektronikai, mérő- és irányító eszközök gyártására. A későbbi években jelentős nemzetközi programokban való részvételünkre is kedvező kilátás kínálkozik. (Szovjet vegyesvállalat formájában.)- két év óta dolgozunk a szovjet-magyar, csehszlovák-magyar, jugoszláv-magyar hosszú távú termelési együttműködés, szakosodás előkészítésén, amelyben ötvözött acélokért cserébe kemény cikket kapnánk barter jellegű megállapodás keretében, illetve a meglévő korszerű kihasználatlan kapacitásainkkal kisegítenénk egymást, ígéretes kezdeti eredmények már vannak, de a változás és a fejlődés túlságosan lassú a lehetőségeinkhez és a szükségletekhez képest, (melléklet)- foglalkozunk a termékeinket felhasználó vállalatokkal (pld. a volt Mávag vállalatok körében/ új típusú kapcsolatok létrehozásával, amellyel csökkenthetjük a ma még meglévő felénk irányuld jogos kritikákat az ütemesebb szállítással, minőségi kifogásokkal összefüggésben. Sőt a későbbiekben korszerű új nemzeti terméket is közösen előállíthatnánk térségünkben, (pl. autó részegység gyártás, szerszámgyártás) mint amire nagyon helyesen a megyei vezetés irányt vett. Kezdeményezői vagyunk az innovációs centrum létrehozásának, amely a korszerű szerkezeti anyagok (műanyag, acél, fém, beton, fa) kutatására, fejlesztésére és felhasználására szakosodna.- 84 műszaki fejlődési elgondolás van különböző mélységben kidolgozva, amellyel tudunk kapcsolódni az országos kiemelt fejlesztési programokhoz. Közöttük vannak olyanok is, amelyek több mint 20%-kal csökkenthetnék energiafelhasználásunkat, és 8,5%-kal anyagfelhasználásunkat, azaz 1,5-2 MdFt-tal mérsékelnék az évi költségünket. A felsoroltakkal tudom érzékeltetni helyzetünket, az eddigi haladást és az ATB határozat szellemében további kedvező lehetőségünket. 181