Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013

A rendszerváltás hatása a magyar iparra... Az eddig végrehajtott szerkezet átalakítási munkánk számos tapasztalatából csak kettőt emelek itt ki: az egyik, hogy a visszafejlesztéshez is pénz kell és ezenkívül sokkal körültekintőbb vezetői tevékenység, mint amit a fejlesztéseknél általában gyakorolunk; a másik, hogy a pótlás nélküli termelőeszköz leállítás egy vertikális termelési rendszerben törvényszerűen egyensúly zavarokat, hiányt és ebből adódóan megmaradó termelésre gyakran nagyobb veszteséget is hárít, mint, amitől az alapintézkedésekkel megszabadulhattunk. A leállított kapacitások korszerűsített pótlására pedig nincs és nem is lesz még jó ideig pénz. így marad megoldásként a hazai és nemzetközi kooperációs lehetőségek eddiginél lényegesen jobb kihasználása. Apillanatnyi helyzetünkre az a jellemző, hogy a miniszteri „Megállapodás”- ban szereplő tételek közül kötelezettségeink nagyobb részét teljesítjük. Az ÁTB határozatban, illetve a „Megállapodásiban szereplő külső közgazdasági feltételek teljesülése esetén I. félév végéig elérhetnénk mintegy 350 Mft-os eredményt. (A múlt év végére 428 MFt eredményt érhettünk volna el.) Miután azonban ezek a feltételek csak részben teljesültek, egyesek részünkre kedvezőtlenül változtak, így 1987. I. n. évi mérlegünk szerint 59 MFt veszteséggel kellett számolnunk, félév végére ezt „0” értékre tudjuk ledolgozni. 97-98%-ra teljesül a hazai tételes rendelés kielégítés; teljesül a szocialista export; miután az ÁTB döntéssel ellentétes a tőkés export ösztönzés ez így a tervhez képest csak 68%-ra teljesül. Változatlanul labilis pénzügyi működési feltételünk, egymással szembehat a külső monetáris és a belső reálfolyamat; az ÁTB által tételesen elfogadott fejlesztéseink ez idáig nem kaptak támogatást, bár az elmúlt három évet már veszteségmentesen, az 1986.évet alaphiány nélkül zártuk. Súlyos belső veszteséget jelent számunkra és a hazai rendelőinknél is fennakadást okoz az V.5-én meghibásodott és még két három hónapig állni kényszerülő legtermékenyebb acélgyártó berendezésünk termelés kiesése, (a 80 tonnás UHP kemence). 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom