Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
II. melléklet: Ahogy az érintettek látták
A rendszerváltás hatása a magyar iparra... de az alapot képező hengerműi rekonstrukcióhoz már nem tudott forrásokat szerezni. Az 1980-as évek közepén rengeteg innovációs javaslat készült az LKM vezetés részéről is, de ekkor már a pénzügyi kormányzat a bányászat és kohászat fejlesztésére nem adott pénzt. A legéletrevalóbb ötlet, javaslat - a jelentősen megváltozott körülményeket és a jövő kilátásait figyelembe véve - az ózdi és diósgyőri erők, lehetőségek ésszerű egyesítése volt. Hasonló sikeres szerkezetátalakításra Nyugaton volt példa, itt azonban - bár a tröszt megvalósult -, de egy év után megbukott. Lényegében a két borsodi kohászati vállalat külön-külön, egyedül folytatta szerkezetátalakítási elképzeléseit, állami intervenció nélkül, amelyek így eleve kudarcra voltak ítélve. A borsodi kohászat válságát nem lehet pusztán az orosz piac elvesztésére fogni, mert például az 1989-es évben - az előző esztendők erőfeszítése és a kedvező piaci viszonyok kihasználása révén - még figyelmet érdemlő eredményt ért el a vállalat. Az LKM bukásának legfőbb okát Tolnay Lajos az 1990-1992-es években, amikor ő volt a vezérigazgató, a következőkben látja: 1. az energia árak horrorisztikus megemelkedése; 2. az árviszonyok megváltozása; 3. már az 1980-as évektől semmilyen állami forrás nem állt rendelkezésre a fejlesztésre; 4. a létszámleépítés következményeit a politikai vezetés - a köznyugalom fenntartása érdekében - nem vállalta. A vállalati belső erőfeszítések, valamint a megélénkült piac hatására az 1980-as évek második felére a veszteség megszűnt és 1988 és az 1989- es esztendők már sikeres, nyereséges gazdálkodást hoztak. Optimizmussal vehette át vezérigazgatói beosztását és az első év után írásos dicséretben részesült a minisztérium részéről. 1990-től kezdve azonban katasztrofális idők következtek, a próbálkozások mind kudarcba fulladtak. Volt akkor a társadalomban egy csodavárás: a külföldi tőke beáramlik és az minden problémát majd megold. Ez nagy hiba volt. A miniszter, Bőd Péter Ákos közreműködésével sem sikerült a kilátásba helyezett EU-s támogatást megkapni. Komolytalanok voltak az ígéretek. Ebben az időben a magyar állam szabadulni akart a nagyvállalati problémáktól. Ekkor lett az LKM kisebb önálló egységekre felbontva, abból a meggondolásból, hogy amely egység képtelen gazdaságilag fennmaradni az - a közben megjelent csődtörvény értelmében - szűnjön meg. Azt is remélték ettől, hogy külső tőkét hoz, és ezzel megoldódik az egyre tragikusabbá váló pénzhiánya a cégeknek. Ez azonban csak kisebb részben és rövid időre 136
