Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
I. melléklet: Vezetői portrék
I. melléklet Vezetői portrék Az egyéni érdek etikátlan érvényesítését, a vezetői lehetőségekkel való visszaélés csábításait távol tartotta magától. Élete végéig szerény anyagi körülmények között élt és - szinte megszállottként - fáradságot nem ismerve sokat dolgozott. Sok gyáron kívüli közösségi munkát is vállalt Miskolc város és a megye javára. Az akkori elvárásnak megfelelően patronáltuk a vidéki új termelő- szövetkezeteket. (Például az LKM gyári eszközökkel, anyaggal segítette a Gönci Tsz. tehénistállója felépítését.) Élete végéig Budapesten volt egy harmadik emeleti szerény, két szobás állandó lakásuk, Miskolcon az LKM vendégházában egy szobában laktak. Ugyanazt az ebédet ette, amit a gyárban dolgozó sok ezer ember. A kivétel az volt a számára, hogy nem ő ment az üzemi ebédlőbe, hanem a kézbesítő elhozta és az irodájában fogyasztotta el azt. Francia nagykövetként és azt követően is ha tehette, meglátogatta a gyárat. Alapmentalitását tekintve később sem változott, a francia megbízatása mindössze egy 1500-as Fiat típusú gépkocsival gazdagította. Valkó Márton 11 évet töltött el az LKM vezérigazgatói posztján. Munkássága alatt sok sikerélmény, elismerés, ugyanúgy súlyos események hatásai, méltánytalanságok is érték, de ezekről ő általában nem beszélt. Amikor nagyköveti kinevezését követően, 53 éves korában, leltárt készített az eltelt 11 évéről, az ez idő alatt az LKM-ben végbement jelentős változásokról jogos büszkeséggel és jó lelkiismerettel adhatta át a vezérigazgatói széket utódjának, Dr. Énekes Sándornak, a magyar gazdaság irányításába belépő új generáció egyik ígéretes jövő elé néző tagjának. Nagyköveti kinevezésében talán szerepe lehetett a gazdasági szabályozók szívós kritizálásának, a pénzügyi merev kötöttségek esetenkénti önkényes megsértésének, az államvédelmi hatóságok nem tetsző véleményének, amiért ő egyes vállalati alkalmazottai védelmében kiállt. Minden bizonnyal a váltást az új, külföldön tanult generáció funkcióba helyezésének szükségessége, vagyis a nagypolitika is motiválhatta. Alaptermészete volt, hogy a személyét ért méltánytalanságot magába zárta, nem panaszkodott. Ilyen esetekben legfeljebb halkan annyit mondott: - szavajárása volt - „nehéz az élet, jó ruhában járni gondot okoz”. Igaza tudatában azonban a harcát, az újrakezdést soha nem adta fel! 111
