Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
írók az írószövetség történetéről (1945-57) nemzedékének olyan költőinél is, mint Jékely Zoltán, szerepet kapott. Ebben a hosszú énekben, a mitologikus versben voltaképpen egy olyan poétikai forma kapott szerepet és nagyobb hangsúlyt a magyar költészetben, amely szinte az egész magyar lírának a nyelvét forradalmi helyzetbe hozta, egy nyelv- használatnak, egy költői látásnak, költői szemléletnek, egy poétikának az új forradalmát jelentette. De hiszen erről elég sok mindenki, elég sok mindent leírt, úgyhogy nem szeretnék erről részletesebben beszélni. Azt hiszem, ez a két poétikai eredmény, ez a dialektikus, drámai versbeszéd, és a hosszú ének, a mitologikus költemény volt a korszak két legfontosabb költői, poétikai eredménye. Ha az elbeszélő irodalmat tekintem, akkor azt mondhatnám, hogy két területen nyilvánult meg ennek a néhány évnek az újító szelleme. Egyrészt egy olyan jelszónak a felvetésében, kimondásában és megvalósulásában, amit akkor, hajói emlékszem, úgy használtak, hogy: közelebb a valósághoz. Tehát az elbeszélő irodalomnak egy valóságra orientált, valóságközpontú, a valóságban fellelhető ellentmondásoknak, feszültségeknek, konfliktusoknak a feltárására irányuló elbeszélő vállalkozás volt ez, amely kétségtelen, hogy a korábbi éveknek a sematizmusával szemben egy egészen új elbeszélői magatartást, szemléletet és technikát, poétikát alakított ki. A másik újító jellegű szempont pedig, azt hiszem, az írói egyéniségnek a nagyobb érvényesülése lehetett. Tehát a valóság iránti figyelem, a valóságos konfliktusok felfedezésének a szándéka volt az újításokat meghatározó egyik erő, és az írói személyiségnek, az írói egyéniség érvényesülésének, érvényesítésének a szempontja volt a másik erő. Voltaképpen ennek a kettőnek az együttes jelentkezése hozta létre a kor magyar prózájának a legjobb törekvéseit. Itt nem mondhatom azt, hogy egy olyan jellegű poétikai forradalom ment volna végbe, mint ami a költészetben végbement, hiszen itt voltaképpen a magyar próza a maga eredeti hangjához, eredeti feladataihoz és értékeihez tért visz- sza, és a valóságra való orientáltság, vagy az írói egyéniségnek az érvényesülése az mind a két világháború között, mind az 1945-’48-as szakaszban eleven értéket jelentett. Tehát itt voltaképpen meglévő, de háttérbe szorított értékeknek az újólagos kibontakozására nyílott lehetőség, és a prózapoétikának a forradalma voltaképpen nem ekkor történt, hanem már a következő szakaszban, az 1960-as években, és még inkább az 1970-es években következett be. De ennek az eredeti értékek helyreállításának a folyamatában is igen jelentős művek jöttek létre, hogy megint csak példákat mondjak, a valóság konfliktusainak a kifejezésére vállalkozó irodalomnak a köréből. Az egész szociográfiai irodalom, a valóság feltáró irodalmi riportoknak az a 164
