Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja lítható. Mindez ténykérdés. Egzakt módon mérhető. Az erkölcs csődje viszont mérhetetlen, és jórészt mint következmény fenyegeti - ahogy én látom - a gazdaságot és a kultúrát is a csődveszély. Az elemi tisztesség megköveteli, hogy ebben a próbatevő helyzetben minden épkézláb ember szálljon be a ringbe, s a közgondok enyhítéséért tegyen meg minden megtehetőt, minden tőle telhetőt. Sokan vagyunk írók is, akik szeretnénk segíteni, ahol lehet, ahogy lehet, írói módon segíteni, írói eszközökkel, lelkiismerettel, felelősséggel a magunkénak érzett, bizalmunkat bíró fórumokon. Akárhány segítőkész, tiszta szándékú kísérlet történt erre, a politikától ezt az egyetlen választ kaptuk, hogy: „coki”, „kuss”. Értsünk a szóból, semmi szükség ránk, és bár ennyivel is nagyobb a politika felelőssége, mi nem érezhetjük ennyivel kevesebbnek magunkat. íme a rossz írói közérzet kiapadhatatlan forrása! Nem egyetlen forrása. Üzemben újra a pecsétnyomók. Emlékezzünk rá: valamikor azok kaptuk homlokunkra a nacionalizmus bélyegét, akik szóba hoztuk a fogyatkozó születésszámot. Meg azok, akik naivul és álmélkodva rákérdeztünk: lehetséges volna, hogy imitt-amott szocialista szomszédságunkban nem a lenini nemzetiségi politika érvényesül? Ez a pecsétnyomó mindig kézre állott. Amikor ’67-ben, az ötvenedik évfordulón kiderült, hogy a külföldi nációk közül a legtöbben magyar öreg harcosok kapnak emlékérmet, fontos ember, nagyon fontos ember szájából hallottam: ne igen hangoztassuk ezt, hogy olyan sok volt az internacionalista magyar veterán, mert ezzel is a nacionalizmust tápláljuk. (Derültség!) Újabban azok kapjuk homlokunkra a nacionalizmus lepra-bélyegét, akik sokalljuk az országra zúduló tengernyi kultúr-szennyet, a fiatalság züllesztését, a „dolce vita” szédült reklámját, a kultúrkukások ízlésterrorját a rádióban s egyebütt, reggeli zene, Petőfi Rádió, stb. A disszidens-keltető- ket és előneveldéket, foglalkoztam a hatékonyságukkal. Láthatjuk: a minden irányítástól és ellenőrzéstől függetlenedő video-korszak lehető legkártékonyabb előkészítése folyik. Amerikai kultúrszemétnek nevezik ezt a szennyáradatot Nyugaton is, ők igyekeznek védekezni az amerikanizálás ellen. Voltaképpen nem tudok olyan országról sem Nyugaton, sem Keleten, ahol ilyen központi felső vezérléssel, ilyen monopóliumok birtokában, ennyire minden kritikától is megoltalmazva zúdulna a népre a kultúrmocsok, mint nálunk. De, ha tud valaki, nevezzen meg ilyen országot. Közbevetőleg: Amerikában persze - magam tapasztaltam - érték is van bőven, de az nem zúdul ránk. A mi szűrőnk sajátosan kontraszelektív, jórészt 86
