Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

A közgyűlés jegyzőkönyve jainak tevékenységét. Évente általában 700 ezer forintot szoktunk ilyen cé­lokra fordítani. Mindezeket a támogatási lehetőségeket 9 tagú társadalmi ve­zetőségünk - elnöke Cseres Tibor - szavazza meg, széles körű, alapos vita, mérlegelés alapján, demokratikus keretek között, hónapról hónapra. Az irodalmi élet támogatási rendszerének másik igen fontos szférája a szociálpolitikai támogatások lehetősége, a segélyezés. Ezt is társadalmi tes­tület, a segélyezési bizottság végzi; elnöke korábban Fábián Zoltán volt, je­lenleg Gerő János. Sajnos, erre a támogatási rendszerre is tartósan szüksége van még az irodalomnak. Elsősorban az idősebb, beteg, már írói jövedelmekkel nem rendelkező, valamint a pályakezdés nehézségeivel birkózó fiatalabb tagjaink szorulnak ilyen jellegű anyagi támogatásra, de még mások is. A már említett szóródó jövedelmek, egyes műfajok rosszul dotált helyzete is indokolja hosszú távon is a segélyezési rendszer fenntartását. Az írók körében csakúgy, mint a társadalom más értelmiségi rétegeinél, gon­dokat jelenthet a nagycsalád, a súlyos, hosszantartó betegség, a fiatalok la­káshelyzete - ezen belül igen sok szociális gond adódik. Legfontosabb szociálpolitikai támogatásunk a több mint egy évtizede fennálló és nemrégen korrigált nyugdíjrendszer. Újabban évente 11,5 millió forintot fordítunk tagjaink nyugdíjsegé­lyére. Fontos és igen jó változást hozott az elmúlt öt esztendőben a mű­velődési miniszter újabb rendelete, amely jelentős nyugdíjemelést és a nyugdíjaknak magasabb összegű megállapítását teszi lehetővé ezektől az évektől. Az elmúlt esztendőben végrehajtott, a társadalom egészében, azt hiszem egyedülálló nyugdíj segély során a csak Alap-nyugdíj segélyben részesült, tehát korábban szabadfoglalkozású tagjainknak átlagosan havi 1500 forint­tal, az állami nyugdíjban részesülőknek pedig átlagban 350 forinttal tudtuk emelni járandóságukat. Igaz, a korábbi összegek alacsony volta is indokolta a nagyobb mértékű emeléseket. Az alapból összesen 250 író vagy hozzátartozó, leszármazott részesül rendszeres nyugdíjjellegű ellátásban. A csak az Alaptól nyugellátást kapók átlagos havi nyugdíja jelenleg 5944 forint. Az állami nyugdíjban részesülők átlaga természetesen ennél jóval magasabb. A Segélyezési Bizottság és a Vezetőség ezen felül évente egyéni ké­résekre további több mint egy millió forint, úgynevezett egyszeri segélyt utal ki tagjainknak. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom