Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja A továbbiakban szabadfoglalkozású tagjaink az egyéb, teljes körű társadalombiztosításban is részesülnek, értve ezen a táppénztől a gyermek- gondozási segélyen át a családi pótlék kifizetéséig terjedő szociálpolitikai juttatásokat. Mindennek az volt csak az ára - mármint az írók oldaláról -, hogy az előbb említett rendelet a honoráriumokból levonandó alapjárulékot a korábbi 3 százalékról 5 százalékra emelte. Az így - mármint a járulékokból - befolyó összegek igazából nem jelentősek, az emelt százalék után sem, még a szigligeti alkotóház éves kiadásait sem fedezik, s így természetesen a legnagyobb kiadásunkat, a nyugdíj összegét nem biztosíthatják, ezt az Alap költségvetésének terhére kell folyósítanunk. Mindösszesen azt mondhatom tehát, hogy az Alap a nyilvántartott évi mintegy 60-65 millió forint bruttó honorárium mellett még körülbelül 20 millió forintot kifizet különböző támogatási formákban tagjainak. Ez igen jelentős állami támogatásnak tekinthető ma, a társadalom nehezedő gazdasági helyzetében. Lényegében tehát jó teljesítményekről tudtam a tisztelt Közgyűlést tájékoztatni, s addig, amíg felügyeleti szervünk, a Művelődési Minisztérium megértőén, ha nem is igényeinknek és szükségleteinknek megfelelően, de arányosan fejlesztve szinten tudja tartani költségvetésünkben az állami támogatásnak ezt a rendszerét, nincs nagy baj. Aggodalma, ha van - mert van -, a Művészeti Alap egészének gazdasági helyzetéből fakad, hiszen a vállalataink bevételére támaszkodó költségvetésünk helyzete már most sem rózsás. A fentieken túl még 4000 képzőművész és mintegy 300 zeneművész hasonló támogatásáról is gondoskodnunk kell, s az Alap tartalékai fogynak, kiadásai nőnek, kötelezettségei azonban nem csökkennek a művészeti életben. Feladatunknak csak akkor tudunk eleget tenni és megfelelni az irodalmi élet területén is, ha a kormányzat a jövőben is fontosnak és szükségesnek tartja a művészetek, benne az irodalom folyamatos támogatását társadalmunkban. S ebben kell bíznunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) Jovánovics Miklós (elnök): Köszönöm Funk Miklósnak az értékes információkat. Javaslom, hogy a szünet előtt még hallgassuk meg Czigány Györgyöt. 72