Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

A másik Magyarország hangja Évente 3 millió forint előleget fizetünk ki tagjainknak szerződéses mun­kájuk fedezete mellett, kéréseik alapján. A kintlevőség, az előlegtartozás évről évre kis mértékben növekszik, ami jelzi azt is, hogy a könyvkiadás - mint a legtöbb honoráriumot biztosító rendszer - lassabban teljesíti felada­tait a szükségesnél, az elvártnál. Most, pillanatnyilag 4,6 millió forint az adóssága - elnézést kérek a kifejezésért - a tisztelt jelenlévőknek. Az előleg elsősorban a szabadfoglalkozásúak számára biztosított folyamatos megélhe­tési lehetőséget az aritmikus irodalmi jövedelemrendszerben. Az alkotói támogatások sorába illeszkedik bele az az évi mintegy 700 ezer forint ösztöndíj, amely a fontosnak, értékesnek tartott irodalmi mun­kákat, vállalkozásokat támogatja egyéni kérések alapján. Az Alap költség- vetésében biztosítjuk ezen felül a Művelődési Minisztérium Móricz Zsig- mond-ösztöndíját és a József Attila Kör ösztöndíjait, segélyeit is. De keze­lünk irodalmi célú alapítványokat is mindezeken felül. Az alkotói munka támogatására működtetjük az Alap alkotóházait is, amelyek közül a szigligeti Alkotóház a legjobban igénybe vett, és kedvelt helye az irodalmi életnek - jelenkori irodalmunknak mennyiségileg is leg­alább a fele technikailag ott keletkezik, íródik. A tanácsokkal és más szer­vezetekkel együttműködve, a választékot bővítve, más, nem az Alap tulaj­donában lévő alkotóházakba is tudunk beutalni jelentkezőket. A szigligeti alkotóházra évente több millió forintot költ az Alap, legutóbb az arborétum jellegű park rekonstrukciója vált szükségessé. Szerény nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezünk; elsősorban a cseh és a szlovák Irodalmi Alap alkotóházaiba van szerződéses csere-beutalási lehetőségünk, de a Magyar írók Szövetségével egyéb téren is fennálló jó együttműködésünk eredményeképpen más szocialista országok irodalmi alapjainak alkotóházaiban is megfordulnak magyar írók. Az alkotói támogatások egy másik szférája a jutalmak, díjak adományo­zása. Az Alap minden esztendőben kiadja a teljes életműveket elismerő úgy­nevezett „nagydíját”, műfajok szerinti jutalmait és az első kötetesek díját. A fiatalabb pályakezdő generációk támogatására, munkájuk elismerésére és ösztönzésére nálunk is külön figyelem irányul. A szakosztálynak lehetősége van különböző irodalmi célokat, irodalmi intézményeket, rendezvényeket is támogatni. Az elmúlt öt esztendőben számtalan fontos, de esetleg nem rentábilis kötet megjelenését segítettük - a JAK-lexikontól a különböző fiatal költői antológiákig - és támogattuk az írószövetséget is, rendezvényeit, kiadványait, vidéken működő írócsoport­70

Next

/
Oldalképek
Tartalom