Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)
nél egyaránt elismerést aratott. Azt hiszem, hasznos lenne, ha az írószövetség igen tisztelt tagjai közül azok, akik ebben a kérdésben másként gondolkodnak, mérlegelnék a tényeket, szembesülnének azokkal a valós tapasztalatokkal, amelyek az életben rendelkezésre állnak”. Ám ha ez nem így lenne, akkor is igencsak vakmerő diagnózisnak mutatkoznék Albert Gábor ítélete, mely szerint a magyar nemzet azért döntött úgy, hogy inkább kipusztul, mert semminek nem látja értelmét. Mindenki tudja, aki valamelyest is tájékozódott ebben a kérdésben, hogy vannak nyomorban és elnyomatásban, lázongva vagy apátiában élő, s mégis igen szapora népek, másfelől pedig jólétben, szabadságban, megelégedetten is egy- kézők. A népszaporulat és a közelégedettség között tehát nincsen egyenes összefüggés, és így Albert Gábor következtetéseivel akkor se mennénk sokra, ha az ezek alapjául szolgáló helyzetelemzés nem lenne már eleve valóságidegen vízió. Berecz János rámutatott, hogy az effajta szónoklatok nem egyebek üres stílusgyakorlatoknál: „végy az igazságból egy forgácsot vagy két-három forgácsot, tedd hozzá a sérelem érzelmét, egy kifinomult fogalmazást, öntsd le demagógiával, s akkor itt áll egy megalázott, magába roskadt, semmivé vált nemzet, különösen, ha ezt történelmi ívben is előadják, mindenféle történelmi igazság nélkül - s akkor nincs mást tennünk, mint becsukni a boltot. Legfeljebb még egy kiút lehet: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága lemond, és átadja az írószövetség választmányának a döntési hatáskört.” A magyar nemzetiségek ügyében arra hívta fel a figyelmet, hogy „környezetünkre tekintettel kell lennünk”, ha nem akarjuk, hogy a legkülönbözőbb nemzetközi fórumokon ültessenek bennünket a vádlottak padjára; „ezt a büszkeséget nem kérem, mert ez nem aló millió magyarért való felelősség, hanem olyan mellveregetés, hogy »ide lőjetek«. Abba legfeljebb bele lehet pusztulni. Vagy összekacsintanak, hogy »kicsi, de azért ugrál«.” Vállalni kell a felelősséget „minden rendes, becsületes magyarért” - hangsúlyozta Berecz János -, de „a hogyanban van vitánk”. „Semmiféle olyan hanggal, amely provokál, segíteni nem lehet.” Rontani viszont - hadd tegyem hozzá - lehet. S úgy tudom, nagyon rossz szolgálatot tesznek a szomszédságban élő magyaroknak azok, akik itthon, biztonságban hangoskodva szereznek maguknak nemzetközi dimen- ziójú hősi hírnevet, nem véve figyelembe, hogy a határainkon túl így, felelőtlenül keltett indulatokkal - mások bőrére - mit kockáztatnak. A másik Magyarország hangja____________________________________ 328
