Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)
A másik Magyarország hangja désével előtérbe kerültek a - nem mindig legjobb - nyugati fogyasztói kultúra termékei, s a közvélemény etikai és esztétikai értékzavara nem kis gondokat okoz, művelődéspolitikai támogatás csak „a hasznos ismereteket és a nagy művészi értékeket terjesztette a legszélesebb körben”, a silányság és olcsóság semmiféle kormányzati támogatást nem élvez. (S hozzátehetjük ehhez: kirívó esetekben adminisztratív - ha kellett, rendőri - intézkedések korlátozták a „kulturális környezetszennyeződést”.) Hogy Fekete Gyula intő szavait nem „coki” és „kuss” fogadta ezt jól tudhatta mindenki, aki ott ült a közgyűlésen, hiszen vitaálláspontjait bárhol, nemcsak szabadon fejtette ki, hanem ezeket elutasítás helyett - lásd a Népszabadság, 1984. december 24-i számában közölt kerekasztal-beszélgetés - kitüntető figyelem fogadta. Tornai vádjára lehetett volna mondani, hogy az állam nem tervezi a könyvkiadás támogatásának csökkentését, s nem igaz hogy csak néhány különleges célra ad tőkét - az értékes, de piaci értelemben ráfizetéses könyveket változatlan összegekkel támogatja. Az effajta válaszok azonban eleve hátrányos retorikai helyzetbe kerültek, hiszen az magas fokon érdekes, ha valaki azt állítja egy pódiumon, hogy feketére meszeltették Budapest fölött az égboltot, ám arról értekezni, hogy ilyesmi nem történt, s nem is történhet, mert eget nem lehet meszelni és a mész különben is fehér, ez nyilvánvalóan érdektelen. S Fekete Gyulát a racionális érvelés egyébként sem érdekelte. Agárdi Péter, a rádió elnök- helyettese például elmondta, hogy a Petőfi adó reggeli műsora kísérleti jellegű, s „legalább annyi toleranciát adjunk egy ilyen kísérletnek, mint minden más törekvésnek”, figyelembe véve azt is, hogy bár néha valóban „setesuta, olykor gyenge, olykor egyoldalú, valóban angolcentrikus”, de a Petőfi Rádióban reggel soha annyi magyar író neve, verse, továbbá soha annyi színházi ajánlat, valódi kulturális élményt ajánló közlemény nem hangzott el, mint most, ebben a nemzetietlennek mondott reggeli műsorban”. Erre Fekete Gyula személyes megtámadás címén ismét - negyedszerre - szót kért, s Agárdi érveit ennyivel vélte elintézhetni: „hosszú időre visszamenő reggeli jegyzeteim vannak arról a kultúrmocsokról, amit a rádió az egész nép nyakába áraszt mind a két adón, párhuzamosan, egyszerre. írtam már neki két levelet is ez ügyben. Azóta nem javult a helyzet, a jegyzeteim szerint még romlott is. Úgyhogy minden állításom fenntartom”. STÍLUSGYAKORLATOK A NEMZETI KATASZTRÓFÁRÓL. A „felülről” halálra mérgezett nemzeti kultúra rémképét más felszólalók egy 326
