Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)

Válogatás a sajtóvisszhangból KÖZGYŰLÉSEN ÉS KÖZGYŰLÉS UTÁN* Nem lett volna meglepő, ha az írószövetség új választmánya, mondjuk, Mészöly Miklóst teszi meg elnöknek és Csoóri Sándort főtitkárnak. Az írók azonban párbeszédet akartak a kormányzattal, s ezért olyan tisztikart válasz­tottak, amellyel a pártközpont az erkölcsi vereség beismerése nélkül tár­gyalhat. Cseres Tibor lett az elnök (ő már a közgyűlés előtti alkudozásokban is a mindkét fél számára elfogadható jelöltek között szerepelt) s a párttag Ve­ress Miklós főtitkár. A választmány december 18-i ülése a többi tisztséget így osztotta el: alelnökök Fekete Gyula és Jókai Anna, titkárok Annus Jó­zsef, Kalász Márton és Kovács István, az elnökség tagjai Bárány Tamás, Bertha Bulcsu, Csoóri Sándor, Csurka István, Fodor András, Galgóczi Er­zsébet, Hernádi Gyula, Ilia Mihály, Mészöly Miklós, Sánta Ferenc, Simonffy András. December 19-i tévényilatkozatában Cseres azt mondta, pacifikálni szeretné az írótársadalmat, s elérni, hogy a viták ismét művek - ne politikai ügyek - körül dúljanak. Mégis sejthető volt, hogy a pártközpont nem fogadja el a kompromisz- szum lehetőségét. Már a közgyűlés előtt szellőztették, hogy ha az írók nem viselkednek jól, akár a szövetség feloszlatására is sor kerülhet. S nehogy va­laki blöffre gondoljon, tárgyalásokat is kezdtek egy esetleges új írószövetség megalakításáról: az elnöki tisztet Pál Lénárd, a tudományért és kultúráért felelős KB-titkár Vas Istvánnak ajánlotta föl (ő azonban a megbízást előre elhárította). December első napjaiban bejelentette, hogy kilép az írószövet­ségből Bata Imre, Juhász Ferenc, Nemeskürty István és Szabó Magda. Ja­nuár végéig kilépett még Almási Miklós, Asperján György, Berkesi András, E. Fehér Pál, Fekete Sándor, Földeák János, Galabárdi Zoltán, Gyurkó László, Hegyi Béla, Jovánovics Miklós, Kovács Sándor Iván, Köpeczi Béla, Moldova György, Molnár Géza, Ördögh Szilveszter, Pándi Pál, Rónai Mi­hály András, Sík Csaba, Szerdahelyi István, Tamás Aladár, Végh Antal és Wéber Antal. Akilépettek egyike miniszter (Köpeczi), négyük kulturális lap főszerkesztője (Bata, Fekete S., Juhász, Szerdahelyi), egy rovatvezető a Nép- szabadságnál (E. Fehér), egy a Népszabadság szerkesztő bizottsági tagja volt * Beszélő, 19. sz., 1987. Január 317

Next

/
Oldalképek
Tartalom