Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)
(Pândi), ketten egyetemi tanárok (Almási, Wéber), a Filmtudományi Intézet igazgatója (Nemeskürty), egy könyvkiadói igazgató (Jovánovics), egy kiadói párttitkár (Ördögh). Többen vezető szerepet vittek az 1957-59 közötti időszakban, amikor az írók túlnyomó többsége hallgatott (Berkesi, Földeák, Galabárdi, Molnár, Rónai, Tamás). Ketten indokolták meg a nyilvánosság előtt is elhatározásukat, Fekete Sándor (ÉS, 1987. január 16.) és Szerdahelyi István (ÉS, 1987. január 30.). Fő érvük szerint az írószövetség új vezetősége tárgyalásképtelenné vált, mert némely tagjai „szüntelen szenvedélyeikkel egyre az erőszakot hívják ki maguk ellen”. Fekete ugyanezeket az elnökségi tagokat (vagy csupán egyetlen személyről volna szó?) egyenesen fajvédőnek, valamint az amerikai tőke csendes szövetségesének minősíti. Köpeczi Béla nem távozó írószövetségi tagként, hanem a kilépőkkel együtt érző miniszterként nyilatkozott a Népszabadság 1987. január 31-i számában: a kormányzat immár nem tekinti az írószövetséget a magyar írók egyedüli képviseletének. Nem írta meg Köpeczi, hogy mindjárt le is faragott egymillió forintot a szövetség költségvetéséből, s hogy a szervezet külkapcsolatait a minisztérium külügyi főosztályának hatáskörébe utalta át. Nem érdemes firtatni, hogy a kilépőket valóban az az őszinte aggodalom és szenvedélyes felháborodás vezérelte-e, amelynek hangjain Fekete és Szerdahelyi játszik. Mindenesetre, még a művelődési minisztertől kapott bátorítás sem bírt rá újabb aggódókat és felháborodókat a példa követésére. A kampány elakadt, a tagoknak még 5 százaléka sem lépett ki. Látványosan megmutatkozott a kilépők elszigeteltsége a január 26-ra összehívott aktívaülésen, ahol az MSZMP központi apparátusának munkatársai a párttag írókkal találkoztak. A megbeszélésen Radics Katalin, a kulturális és tudományos osztály vezetője elnökölt, a pártközpont nevében Knopp András vitte a szót. Knopp azt mondta, hogy a párt senkit nem szólít fel kilépésre, de támogatja a kilépőket, s hasonlóképpen nyilatkozott az új írószövetség megalakulásának gondolatáról is. A szakítás fő szószólójaként Szerdahelyi István lépett föl, aki a vitában úgyszólván teljesen magára maradt. Mellette szólt Ördögh Szilveszter, Bata Imre, Földes Péter ifjúsági regényíró, Galabárdi Zoltán amiatt panaszkodott, hogy rávették a kilépésre, és most nem tudja, mi lesz. Nemes György bejelentette, hogy ő még soha sehonnan nem lépett ki, nem hagyta ott sem a családját, sem a pártját, sem a szakszervezetét - az írószövetségből sem fog kilépni. Szenvedélyesen tiltakozott a szövetség felbomlasztása ellen Gáspár Margit is. A legnagyobb hatást Tőkei Ferenc hozzászólása tette. Tőkei vitába szállt Knoppal, aki szerint A másik Magyarország hangja 318
