Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve sának közléséhez hozzájárult, mert az írószövetség elnökségéhez intézett levelében, egyenesen utalva rám, azt mondta, hogy egy, a kultúrpolitika szócsövének tekinthető zsumálszáj mocskolta őt. Tudnék sorolni eseteket az elmúlt tíz évből, amikor nem azt a benyomást szereztem, hogy engem, úgy egyetemlegesen szócsőnek tekintettek. De nem baj, Csurka tekintsen annak. Még mindig inkább annak a kulturális politikának legyek a szócsöve, amely egy nemzeti tragédia után, a Rákosi-korszak monopolhatalmának kalodájából segített kiszabadítani a kultúrát, Illyéstől Lukácsig, Kodálytól Szőnyi Istvánig a magyar irodalom, művészet és tudomány legjobbjai és a hatalom között konszenzust tudott teremteni, szóval, inkább ezt a kulturális politikát támogatom, mintsem, hogy a magyarországi rendszer felforgatására is létrehozott Szabad Európa Rádió vagy a félfasiszta Nemzetőr munkatársa legyek. (Taps.) Még a zsumálszáj ellen sincs kifogásom. írtam ugyan 30 kötetet, s ebből 25 meg is jelent, történeti munkát, irodalomtudományi dolgozatot, színpadi és ifjúsági műveket is, de zsurnaliszta vagyok. Ám talán Csurka nem zsurnaliszta? Akkor miért fogadta el, hogy egy hetilap és egy országos napilap szerződtesse őt zsurnalisztikái tehetségét kibontandó? Lehetséges, hogy éveken át azért vette fel a havi illetményt, amelynek 10%-át se dolgozta le, hogy ezzel is bebizonyítsa, nem tartja magát zsurnalisztának? De ki kell ábrándítanom. Ő néhány mókás vígjáték és érdekes elbeszélés szerzőségén túl nagymértékben mégiscsak zsurnaliszta. Levelei, felszólalásai, monori és egyéb politikai szövegei teljes egészükben a közéleti zsurnalisztika nem mindig kellően színvonalas műfajába tartoznak. Bizonyíték: a nemzetközi sajtó egy részének figyelmét nem regényei, és darabjai és elbeszélései, hanem kizárólag zsurnalisztikái, politikai produkciói váltották ki. Ezeket én egyébként sose mocskoltam, egyszerűen emlékeztettem Csurkát arra, hogy időnként félreérti Epiktétoszt vagy Goethét, egyszer felvilágosíthatom, remélem, arról is, hogy Bibó Istvánt is félreérti, aki nem lépett fel a Nemzetőrben és a Szabad Európában, és kifejeztem azt az aggályomat is, hogy 1956 értékelése mégsem olyan egyszerű, mint a monori beszéd szerzőjének elképzelésében él, miszerint akkor tíz napon át énekelhettük szabadon az utcasarkon a Szózatot. 1956 számomra a magyar nép óriási többségének jogos tiltakozása volt, egy szolgai szervilizmussal létrehozott és kormányzott rendszer ellen, de sohasem szabad elfelejtenünk, hogy közben igazi ellenforradalmárok a Köztársaság téren és másutt megmutatták, miként képzelik el az ő tiszta demok255
