Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja is eddig, mégsem származott kellemetlensége, mivelhogy a mondandóját irodalmi műben fejezte ki, egy megrendítő hatású darabban, ahogy egy íróhoz illik, könyörtelenül és méltóságteljesen. Megdöbbentő, hogy ebben az ingerültségfolyamatban mennyire elvesztjük írói méltóságunkat is. Nemrégiben az ÉS szerkesztőségében levelet kaptunk egy írótól, aki szeret a népben, nemzetben gondolkodók szerepében fellépni, és akinek teljesen érdektelen írását a lap az ötödik oldalon közölte. Az író méltatlankodott, hogy írása az ötödik oldalra került - és most szó szerint idézek: „míg az első oldalra Bodorkám kozmopolita acsargásait tettétek.” Bodor Pálról, a nemrég áttelepült erdélyi íróról van szó, akit a levél szerzője valószínűleg nem ismer, a cikket nem olvasta, pusztán a név elegendő volt neki, hogy feltételezze, hogy Bodorkám, hogy kozmopolita és hogy acsarog. Az író levelének iránya végül is az volt, hogy kevesebb honoráriumot kapott, mint amennyire számított. Jó volna ezt a hangot is végre elfelejteni, ki kellene végre vetni magunkból, sok egyéb hibánkkal együtt, a máig is élő tűrhetetlen és meddő Bach-korszakbeli mentalitással együtt, ami abból a korszakból maradt, amikor a polgárság a császártól várta a kitüntetést, de azt is szerette volna, ha Kossuth gratulál hozzá Turinból. (Taps.) Kezdetnek talán az is elegendő volna, ha egy kicsit mérsékelnénk a hangunkat, talán, ha halkabban beszélnénk, jobban megértenénk egymást. Nagyon kedves, szeretett barátom délelőtt felszólalt, és utána mondtam is neki, hogy kicsit hangos volt, érdemesebb lett volna halkabban elmondani, még ha sérelmektől éppen lángol is a vére. Már nem tudom, hányadszor idézem azt a kozmopolita történetet, amelyet Martin Buber haszid zsidó történetei között olvastam, s amelyet a Kobrini rabbi mondott mindig a híveinek. A cár egy tavaszi hadgyakorlaton megszólít egy öreg, harcedzett tábornokot. „No, Hovin, lángol még a vére?” Mire a tábornok halkan azt feleli: „Nem felség. A vér nem lángol. A szolgálat lángol.” (Taps.) Kiss Dénes: Tisztelt Közgyűlés! Fáradtak vagyunk, talán szomorúak is. Előttem nagyon tehetséges, jó képességű szónoktársaim beszéltek. Nekem most kisebbségi érzésem van. Egyrészt nem készültem esszére, másrészt csodálatosakat hallottam ilyenekből. Engedjetek meg egy rövid, talán napi jegyzetet, amelyet ma hajnalban négy órakor felkelve írtam. Tegnap még nem is akartam felszólalni. Az a címe, hogy: Ész, erkölcs, tisztaság. 244
