Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
lomácia nyelvén nem szabad vagy nem lehet elmondani, azt a jeremiáda nyelvén el lehet és el kell mondani. Ez nem a diplomácia kompetenciájába való beavatkozás, hanem ez X. Y. magyar író önkompetenciája. X. Y.-é, aki nem külügyminiszter, nem nagykövet, aki miatt nem lehet, aki miatt képtelenség felelőssé tenni a hivatalos Magyarországot. Summa summárum: tévedett sokszor a lelépő választmány, tévedett sokszor a partner. Sokat vitatkoztunk a politikával, de én ennek ellenére vagy pontosan ezért úgy gondolom, hogy ennek a mostani Magyarországnak általános és különös szabadságfoka magasabb, mint az öt évvel ezelőtti Magyarországé volt. Lassan haladunk előre, sok előttünk az akadály, de tudom: a politikának éppen olyan fontos társadalmunk szabadságának növelése, szélesítése, mint nekünk. Neki azért, mert végleg felnőtté akar válni, nekünk pedig azért, mert nem szeretnénk művészetünkben megöregedni. (Nagy taps.) A közgyűlés jegyzőkönyve Karinthy Ferenc: Mindenkinek meg kell adni az alkalmat a felszólalásra... (Felkiáltások: Nem halljuk!) a lehetőség szerint mindenkit meg akarunk hallgatni, de kérem, hogy a jelölést és a szavazást ne halogassuk későbbre. Ha lehet, ejtsük meg az ebédszünetet. (Helyeslés és taps.) Hernádi Gyula (elnök): Nyitott kapukat döngetsz, leülhetsz! (Derültség.) Most meghallgatjuk Czine Mihályt, azután megkérem Fodor Andrást, beszéljen ajelölő bizottságról és arról a listáról, amelyet megkaptatok. (Zaj és közbeszólások.) Ő beszélni fog a jelölő bizottság munkájáról, nagyon röviden ismerteti a lelépő választmánynak ezt a javaslatát. Kaptunk egy csomó levelet arról, hogy ki vállalja és ki nem a választmányi tagságot. Czine Mihály: Tisztelt Közgyűlés! Kedves Barátaim! A közgyűlés egyik feladata az utolsó öt esztendő munkájáról való számvetés volna; a tegnapi napon azonban a politika, illetve a Tiszatáj-ügy eltakart számos fontos irodalmi kérdést. Mint már a tokaji és debreceni tanácskozáson is mindenki mondta a magáét, mindenki a maga hangszerén játszott - szinte függetlenül a zenekar jellegétől - olykor túl erősen is. Az írók a népesség fogyását, a „halmozódó cső197
