Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve hozzá lehetne fogni a munkához, az első könyv egy éven belül az olvasók kezébe kerülhetne. Meglehet, sokakat talán irritál maga a kifejezés is - sorskérdések - mondván, hogy homályba vesző, szétfolyó a tartalmisága. De ez csak azért van, mert esetleg mégsem foglalkoztunk eleget vélük, s ha ebben sikerül változást elérni, a fogalom jelentése egyhamar szilárd, kerekded formát ölt. S ha e fogalmat Darvas József például szívesen használta, méghozzá olyképpen, hogy sorskérdéseink pedig továbbra is léteznek, a szó- használat talán nekünk is megfelel. Betöltheti tehát a legnemesebb értelemben vett közösségi hivatását az élő magyar irodalom. Persze nem a politika ellenében. Ha gondjainkra egyáltalán van megoldás, az csak a határainkon belül képzelhető el. Némiképp a kifejezéssel játszva: a határokon belül. Nem gondolom ugyanis, mert nincs okom rá, hogy a kultúrpolitika saját kénye-kedve szerint szűkítheti vagy tágíthatja a közlési korlátokat. Ha mégis ezt teszi - talán nem naiv jóhiszeműség a feltételezés - bizonyosan kényszerítő körülményeknek engedelmeskedik. A realitásoknak! Az a gyanúm, hogy az irodalom mozgástere még mindig jóval tágasabb, mint a politikáé. Javaslom ezért, hogy ezt a játékteret, ahelyett, hogy időnként veszélybe sodorjuk, inkább becsüljük meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) Albert Gábor: Tisztelt Közgyűlés! Szoros értelemben véve nem szövetségi ügy, amiről néhány szót szeretnék ejteni. Dehát Magyarországon az irodalom sosem volt pusztán művészeti kérdés, s magam is úgy vagyok vele, hogy mindezt el kell valahol mondanom annak ellenére, hogy Bornemisza Péter szavait köl- csönvéve: „egyfelől félek, másfelől ég a szívem, és talán az oldalamon is kifakadna, ha a számat föl nem tátanám.” Hadd kezdjem egy személyes emlékkel. Annak idején, amikor szociográfiámon dolgoztam, a két világháború közti magyar társadalom úgyszólván minden nyavalyájával szembe kellett néznem. A rettentő szegénységgel, a falvakat fojtogató nagybirtokrendszerrel, a megbonthatatlannak látszó feudális hierarchiával. S míg a jelent szembesítem a régmúlttal, s Fülep Lajos, Németh László, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Erdei Ferenc, Szabó Zoltán - hadd ne folytassam a sort -, tehát a kor szellemi, és lelkiismereti elitjének írásait olvastam, kétségbeesett reménykedésük, pesszimista bizakodásuk szívszorító irigységgel töltött el. 157
