Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve Az 1840-es évek elején a Rheinischer Merkúrban cikksorozat jelent meg a cenzúráról. Ebben olvasható, hogy az írói alkotás szabadságát és minőségét tekintve öncél, olyannyira az, hogy az író „a vallás prédikátorához hasonlóan elvévé teszi, hogy istennek kell inkább engedni, mint az embereknek, akikhez egyéni vágyaival és érdekeivel maga is tartozik.” Marx Károly írta, s kár, hogy a marxistának vélt, magát marxistának valló kritika nálunk legtöbbször mellőzte, mellőzi ezt az elvet. Ebben a mulasztásban rejlik valami századvégi elem, úgy tetszik némileg minden fin de siécle hasonlít egymásra. A múlt század végén a kritika színterén Gyulai Pál van egyeduralkodó pozícióban. Kétségkívül Mikszáth bátorságára vall, hogy Gyulai összegyűjtött költeményeinek megjelenése alkalmából Amikor a hóhért akasztják címmel írt cikket, benne ilyeneket: „Nem igazságos ő, az Akadémiát is, a Kisfaludy Társaságot is, ahol ő uralkodik, a nepotizmus és a klikk-szellem labodája veri fel, tehetségtelen embereket hoz be, néha csak azért, hogy velük tehetségeseket szorítson ki, de mikor aztán a nyáj együtt van, mint a jó komondor őrzi őket féltékenyen. A nagy kritikus nyolcvanadik születésnapja alkalmából is írt cikket Mikszáth, most már szélesebb, társadalmi-történelmi perspektívából: „De bármennyire tetszett is neki a Deák Magyarországa, nem kell azt hinni, hogy azért meg lett volna elégedve. Zsörtölt, korholt, kifogásolt. Nem harsonával járt benne, mint a Deák vagy később a Tisza mamelukjai, dicshimnuszokat zengve, hanem nyesegető ollóval, kapával és ásóval, metszőkéssel... Gyulainak nem mindig lett igaza, de ő maga szentül hitte, hogy igaza van.” A két tükörből a következő kép olvasható ki Gyulai kritikai munkássága a hatvanhetes Magyarország koncepciójára épült, annak eszményeiből származtak az elvei, s ha javítani akart rajta, csak azért, hogy megőrizze. Csakhogy a századforduló idején már nyilvánvalóvá vált, hogy a hatvanhetes koncepció korántsem oldott meg mindent, s ebben a zilálódó szellemű és erkölcsű világban nem lehet egy patriarchálisán idilli múlthoz igazítani az irodalmi életet, mert a monopóliumot a változtatás szükségét felismerő, újítani akaró tehetségek kezdik ki, s a kort a Gyulai-féle alapelvekben való törvényszerű kétkedés és belső meghasonlottság jellemzi, s Gyulai, a törpe gyuláik szemével a kor valódi problémáiból már nem látni semmit. Ki vonná kétségbe, hogy a konszolidáció tette lehetővé az irodalmi színkép kiteljesedését? (Taps.) De talán az sem kétségbevonható, hogy korszerűsíthető mechanizmusra nemcsak a gazdasági életben van szükség, a sok mindent újra gondoltató, s a más sebességre kapcsolást kikényszerítő ezred149
