Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja szik, könnyebb a mégoly helyes elveket is másodlagos tehetségre alkalmazni, mint zsenire. Talán mert az esztétika szabályai empirikus, történeti tapasztalatok csupán, a törvényeket nem a jelen, hanem a múlt alkotóinak művéből hámozza ki, márpedig valahányszor új és eredeti jelenség lép a színre, kiderül, a szilárdnak hitt szabályok alkalmazhatatlanok, mivel a múltat a jelenben továbbra is érvényben tartókra vonatkoznak, a törvényhozókra nem. Ha a mai helyzetet veszem szemügyre, fel kell tennem a kérdést, szükség van-e hatékony kritikára ott, ahol az értékrend hiánya szinte kívánatos? Kívánatos elsősorban a középszernek, mert a szűkebb környezetét alkotó baráti társasággal a viszonzás reményében elhiheti, amit magáról hallani szeretne, abban a reményben, hogy a baráti kör, a klikk majd ezt a tetszetősre dekorált képet továbbítja a nagyobb közönségnek, az írótársadalomnak, és így az, mint kvázi hivatalos rangra emelt értékítélet jut el az irodalmi élet intézményeihez, a politikai fórumokhoz, az olvasókhoz. Természetellenes jelenség az is, ha egy író nem önmaga, hanem valaki más alteregója szeretne lenni, átvállalva azt a szerepet, amelyet a korábbi generációk valamelyik jelentős alkotója teremtett meg, műve, egyénisége, küldetéstudata latba vetésével. Képzeljük el, mi lett volna a szeretetre méltó Nadányi néhány felejthetetlen verséből, ha nem a maga tehetségének sugallatát követi, hanem Ady, Babits óhajtott volna lenni? Ő nemes kismester volt: nélkülük irodalom, irodalmi élet nem képzelhető el, ha hiányzanak, mint az 1860-as években Arany mellől, szellemi sivárságban tengődik a zseni. Riasztónak látom a személyes lehetőségekben rejlő igények feladását, lejjebb adását is, a könnyebb ellenállás irányába igyekvést, az átlagolvasó elvárásaihoz való alkalmazkodást. Amikor Kölcsey kritikát írt, az irodalom belső ügyében nyilvánított véleményt, Vörösmarty, Bajza kritikai tevékenysége eszméket, és eszményeket védelmezett: ma a bírálat, ha tetszik, ha nem, szigorúan a könyvről szólva is gyakorta az irodalomnál fontosabbá lett üzletmenetbe szól bele. Ma mintha irodalmunk kettészakadása fenyegetne, s úgy vélem, a törésvonal nem népi és urbánus, modem és hagyományos, inkább jelentős tehetség és középszer, igazi irodalom és paraliteratura között húzódik. Nem a nagy példányszámra kacsintó olcsóság, hanem az eredetiség, az újat akarás kerül gyanúba: tisztában vagyok azzal, hogy kevés sürgetőbb feladat akad ma a valóban új és a csak felmelegített vagy éppen kóklerkedő közti különbségtevésnél. 148
