Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
szokatlan: vajon ha az államnak nincs elég pénze, márpedig úgy tetszik, hogy nincs, akár a könyvkiadásra, akár egyebekre, akkor mit lehet lenni az irodalomban? Minden tekintetben csak az állami költségvetésre építhetjük a kultúrát? Olyan hézagok vannak már ebben a koncepcióban, amelyeket már csak piaci érdekeltségek beengedésével lehet valamelyest kitölteni. Ez egyébként nemcsak az irodalomban van így; úgy gondolom, a színházakban sincs ez másképp és a művelődési házakban is hasonló a helyzet: valamilyen üzleti vagy piaci vállalkozással meg kell keresniük azt a pénzt, amit majd az értékes kultúrára szánnak. Ez bizony kétélű vállalkozás, tehát nem árt gondolkozni más megoldásokon. Ilyen más megoldás az is, ha a társadalom felé nyitunk: egyelőre csak nyitunk, mert nem tudhatjuk előre, hogy milyen társadalmi mecenatúra születhetik. Esetleg üzemektől, nagyüzemektől, tsz-ektől vagy mit tudom én, milyen irányból várhatunk majd besegítést például a kulturális vállalkozásokba is. Ez volt a másik nagy gondja az alapszabály-módosító bizottságnak. Előbb nagyobb kaput nyitottunk. Pártoló tagságról is volt szó, de ezzel kapcsolatban több ellenvetés hangzott el, arra hivatkoztak, hogy felhígítjuk a szövetség tagságát. Erről természetesen szó sincs. Úgy látszik, féltékenyen őrzik a szövetségi tagkönyvet. Én ugyan találkoztam olyan véleménnyel is, hogy fel kell oszlatni a szövetséget. Erre ugyanazt mondhatom, mint 1965-ben a közgyűlésünkön, akkor Sipos Gyula javasolta, hogy fel kell oszlatni a szövetséget, s én vitába szálltam vele, legjobb barátommal, mondván: kell egy hely, ahol szabadon és emelt fővel lenézhetjük egymást. Végül is a pártoló tagságot, mivel annyira értetlenül fogadták, és a minisztérium is ellene volt, kihagytuk az alapszabályból azzal, hogy most még tekintsük egy következő lépcsőnek, majd meglátjuk, talán három vagy hat év múlva tovább léphetünk. így csak egy kiskapu maradt nyitva a mecenatúra felé - nem a pártoló tagság, hanem a jogi személyek felé. Volt még egy vitakérdés, amit meg kell említenem: a választmány sokszor küzdött a határozatképtelenséggel. Egyébként nem felel meg a valóságnak, hogy határozatképtelen választmány bármiféle döntést is hozott volna, mert ilyesmi nem történt. Való igaz, hogy többször küzdöttünk a határozatképtelenséggel, és megtörtént, hogy összeültünk és határozatképtelenek voltunk. Van erre az esetre egy formula, amit alkalmaztak még nem is olyan régen, és ez az, hogy feloszlatjuk az összejövetelt, és 15 perc múlva újból összehívjuk, s akkor már akárhányan vagyunk is, határozatképesnek A másik Magyarország hangja 118
