Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
látogatást a nagyvilágban. Meg aztán, a kezükben voltunk, kiszolgáltatottak voltunk. Annyira biztosak voltak a dolgukban, a mi sebezhetőségünkben, hogy drasztikusabb eszközhöz nem nyúltak. Egyelőre. Kivártak. Károly fizikai megsemmisítésére valószínűleg sor is került volna az 1989-es évek vége felé, miután hármunkat, a három testvért, Attilát, a bátyámat, nagyobbik lányával, Tündével és feleségével kiengedték (1987-ben) az országból. Túszként csak kisebbik lányát tartották otthon, illetve Vásárhelyen, vőlegényével együtt, akik a házassági engedélyükre vártak. Ugyancsak kiengedték öcsémet, Istvánt az egész családjával már 1988-ban. Lehet, szabadulni akartak tőle, mivel visszaadta kommunista párttagsági könyvét! Kiengedtek engem 1989 áprilisában kisebbik lányommal, Andreával, alias Kicsivel. De a nagyobbik lányomat, Zsuzsit, aki kérelmet nyújtott be - magyar állampolgárral szándékozott házasságot kötni -, szintén túszként otthon tartották. Károly elszigeteltsége majdnem tökéletes volt. De túl sokáig vártak. Kitört a forradalom. Egyébként nem ő volt az egyetlen, akit a tortúráktól, megsemmisítéstől a forradalom fellángolása mentett meg. Szakítsuk meg az események kronológiai sorrendjét ismét. A múltbéli történések elbeszélésére minduntalan rátelepednek a jelen eseményei. Úgy adódott, hogy egyesek megosztották velem korabeli „élményeiket”. Neveket nem, csak kezdőbetűkkel jelölve a hozzászólókat, megosztok én is az olvasóval egy-két tudomásomra hozott eseményt. Gy. R. a következőt teszi hozzá: „ Valóban sokan átéltünk annak idején cifrábbnál cifrább dolgokat. Nagyon sokan féltünk és szorongtunk apró, nevetséges dolgok miatt is. És ami a legfőbb, hogy nem tudtunk bízni a legjobb barátban sem! Mindenki félt mindenkitől. ” íme, egy másik adalék T. Gy.-től: „Megpróbálták beszervezni édesapámat, és zsarolni próbálták velem. Miközben tőlem is elvárták volna, hogy aláírjam azt a bizonyos cédulát. Sosem vertek, miközben másokat igen, de volt, hogy tollba mondták a „deklarációmat”, és követelték, hogy írjam alá. Édesapám adott pillanatban kijelentette, hogy inkább felakasztja magát. Szerencsére jött a forradalom. Egyébként az volt a bűne, hogy disszidált barátjának levélben elküldte a szülei fényképét. Ma is sokan úgy vélekednek, hogy nem kell a múltat piszkálni. Lehet, emígy védekeznek, hogy elhatárolják maguktól azt az időt. Nincs bennem késztetés bosszúállásra, de legalább annyi, hogy szemébe mondhassam az egykori besúgónak: tudom, mit tettél. ” _______________________________I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság... 43
