Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)

I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...

kül hallgatózott egy ügyeletes fül. Találtam egy dokumentum-kiegészítést (1983. 11. 23.), mely arról rendelkezik — hogy miután elköltöztem a férjemtől-, ,,el kell távolítani a célszemély lakásából a „technikai eszközöket”!)

Emlékezetvillanás szekus vakuval

Minden rosszban van valami jó. Az akkori szervek tényszerűen rögzítettek eseményeket lehallgató készülékkel, fényképekkel, a besúgok j ólrosszul megírt jelentéseivel. Mi, a megfigyeltek, az emocionális emlékezet szűrőjén át jegyeztünk meg történéseket, tényeket. Annyi év távlatából a konkrét adatok, nevek kihullottak ezen a szűrön. A hozzám került titkos dossziék most stimulensként szolgálnak az emlékezet zsilipjeinek megnyitásához.

íme egy példa:

1978 márciusában - a lehallgatási anyagom szerint pontosan március 11. és 19. között - tényleg sízni mentünk a Madarasi Hargitára a férjem, kislányaim: Zsuzsi (10 éves), Kicsi (9 éves), sógornőm, Halmágyi Erzsiké és más marosvásárhelyi ismerősök társaságában. Ez bevett szokás volt. Vásárhelyiek, udvarhelyiek, csíkszeredaiak, ahogy enyhült az idő, irány a Hargita. Jó sízési lehetőségek voltak ott mindig kicsiknek, nagyoknak. Kikértem a gyerekeimet a 3. számú Általános Iskolából, jómagam táppénzre mentem. Készülődés, szervezkedés, megbeszélések.

Ekkor már testvéremet, Király Károlyt száműzték Karánsebesre a kisebbségek sorsát taglaló beadványai miatt. Tele voltunk félelemmel, aggodalommal, információkhoz nehezen jutottunk, nem tudtuk mi van velük, pár hónapos kislányukkal, nem tudtuk, mi lesz velünk, hova fajulnak a dolgok. Paradox módon több információhoz jutottunk a Szabad Európa Rádión keresztül, mint a nagyon is korlátozott személyes kapcsolataink által. Telefonbeszélgetéseinket lehallgatták, lépten-nyomon követtek, figyeltek, nemcsak minket, hanem azt is, aki egyszerűen szóba merészelt állni velünk.

Visszatérve a sízésre: aznap reggel, mikor indultunk, pakolásztunk egy ismerős kocsijába, hozzánk lépett egy a háztömb előtti parkolóban tébláboló egyén, mondván románul:

Unde, unde la Bucin? (Hova, hova, a Bucsin-tetőre?)

Nu, la Harghita-Mădăraş. (Nem, a Madarasi Hargitára) - válaszolt készségesen a férjem.

_______________________________I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság...

17