Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. Az 1938 novemberének elején bekövetkezett, várva várt visszacsatolás által gerjesztett egy-két hónapos lelkesültség, érzelmi fellángolás egyhamar lelohadt, főleg a hivatalosan érkezett „anyások” (legújabban: anyama-k) arroganciája, a felvidéki magyarokat lenéző, becsmérlő magatartása miatt. A háborús események és a velük kapcsolatos gyötrelmek súlya alatt a visszacsatolás örömmámoros bódulata inkább álomképként maradt meg az emlékezet nehezen felszínre hívható mélyrétegeiben. És a rettenetes élmények súlya még nagyobb lenne, ha tudták volna azt - de ez még ma sem ismeretes -, hogy 1941 decemberének végén Magyarország legszűkebb vezetői köre már tudatában volt annak, hogy a háború Németország és szövetségesei vereségét hozza, és a végén minden visszarendeződik az 1938 előtti állapotok szerint. A felvidéki magyarok 1944 őszével-telével kezdődő sajátos szenvedései egy különálló fejezetét adják a magyar nemzet történelmének. Ezek a szenvedések nem csupán a keletről nyugatra vonuló háborús fronttal magyarázhatók, és nem is csak a visszacsatolásra adott csehszlovák válasz, tehát a vissza-visszacsatolás, az összevissza-csatolás következményeinek tudhatok be, hanem a magyar nemzethez való tartozás miatt. Az ebben az időszakban (1944-1948/49-ben) szerzett szörnyű élmények, generációkra kódolták a félelmeket, szorongásokat, magatartási módokat a felvidéki magyarokban. Ezen félelmek alól az első - részleges - felszabadulást sajátosan a pax sovietica, a sztálinizmus hozta meg 1949 és 1954 között, ám az nem oldott meg más bajokat, nem oldhatott fel más rettegéseket, sőt az általános félelmeket csak elmélyítette. A magyar iskolák és a magyar nyelvhasználat terén az 1926-ban kialakult viszonyokat idéző állapotokat állította helyre Szlovákiában, de törvények nélkül, csupán párthatározatokkal, és ezért valóban csak látszólag. A két világháború között ugyanis a nemzetközi jog eszközével biztosították a magyar egyházi és részben az állami iskolák működését és a nyelvhasználatot, és ezt a belső jog is szentesítette, de 1945-től 1949-ig mindezt semmibe vették, utána pedig a tilalmat csak politikailag oldották fel, és 1969-ig nem rendezte ezt egyértelműen a csehszlovák jogrend. Hogy az 1948 utáni állapot elviselhető volt, az tehát nem a korábbi jogállás felújítására irányuló szándék hatására alakult ki, hanem egy esetlegesség, egy politikai szándék eredményeként, mely szerint meg kell „szelídíteni” a magyarokat, és be kell őket sorakoztatni a szocializmus lelkes építői közé. Ennek a politikai szándéknak az iránya, mivelhogy nem volt semmilyen törvényi, még kevésbé nemzetközi biztosítéka, bármikor megváltozhatott, és gyakran változott is a sztálinizmust követő években, évtizedekben, a már létező törvények ellenére. 90
