Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Áttekintés

Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. Amint azt fentebb említettük, az MKP elnökségének tudtán kívül a párt gazdasági érdekcsoportjának ötlete alapján, de Bugár jóváhagyásával tár­gyalni kezdett egy háromtagú csoport a Smer-sociálna demokrácia - azaz Fico pártjának - néhány, hozzájuk gazdaságilag közelálló tisztségviselőjével az MKP kormányba lépésének feltételeiről. Az MKP gazdasági oligarchái­nak már említett követelése - a közlekedésügyi tárca - azonban Fico számá­ra túlságosan nagynak tűnt, és feltehetőleg ezen buktunk el, azaz kiestünk Robert Fico koalíciós kosarából. Az MKP helyébe a Szlovák Nemzeti Párt lépett, ennek sújtó hatása 2010 után is érezhető. * * * Csupán emlékeztetőül: nem azért nem kerültünk 2006-ban a kormány­ba, mert a magyar közösség számára akartunk elérni valami nehezen elér- hetőt, hanem néhány - Bugár Béla által védett - pénzsóvár ember követe­lőzése miatt. De azt sem szabad feledni, hogy 1998-ban és 2002-ben sem azért kerültünk a kormányba, mert olyan ügyesek lettünk volna, hanem mert Szlovákia akkor még nem volt a NATO, sem az Európai Unió tagja - 2006- ban pedig már az volt. Az MKP kormányzati részvétele Szlovákia NATO- és EU-taggá válásának volt a feltétele, és ez az akkori politikai felfogás szerint azt jelentette, hogy Szlovákia belpolitikailag csak ennek a feltételnek a telje­sítésével válik megbízhatóvá és politikailag stabillá. Az MKP pedig a felvi­déki magyar közösségi érdekeket ebben, a számunkra kedvező nemzetközi hatalmi-politikai összefüggésben nem tudta érvényesíteni. A 2002-ben még fennálló, az MKP másodszori kormánytagságának meg­szerzéséhez is kedvező körülményt teremtő politikai összefüggések azonban 2006-ra, Szlovákia NATO-ba való belépésével és az Európai Unió tagjává vá­lásával megváltoztak. Az MKP-ra már nem volt szüksége a szlovák politiká­nak. Szertefoszlott az 1998-ban keletkezett illúzió, hogy Szlovákia esetleg a finn útra térhetne, ugyanis Finnországban a Svéd Néppártot mindig bevonják a kormányba. A 2006-ban kialakult helyzet egyértelművé tette: Szlovákiában lehet „demokratikus” kormányt alakítani magyarok nélkül is - az persze sen­kit sem érdekelt, hogy eközben a magyarok számára szűnt meg a demokrácia. Mulasztásos fogyókúra Ebben az időszakban változott meg az MKP társadalmi támogatottsága is. A magyarok körében már 2002-ben csökkenőben volt a párt népszerűsége, 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom