Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Fejlemények
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. (EK, EU) megrendelésére a romániai, majd a szlovákiai magyar politikai képviseletet a román, illetve a szlovák politikai szerkezetbe való integrálódásra. Ez leginkább azt a célt követte, hogy a magyarok a kínálkozó kormányzati részvételből származó lehetőségek vagy majd a kormányban való részvételük által fékezhetők és ellenőrizhetők legyenek - nehogy „kellemetlenséget” okozó igényekkel lépjenek fel. Magyarország is, úgyszintén az európai és észak-atlanti integrálódásra készülődve, egy nagy kérdés elé állíttatott: hogyan hozza összhangba integrációs törekvéseit a határon túli magyarok iránti alkotmányos felelősséggel? A válasz erre az volt, hogy a magyar kormány (fokozatosan magyarországi kormánnyá válva) a három pillére támaszkodó külpolitikájában már 1993-ban bizonytalanná tette: tartja-e magát az 1992- ben meghatározott fontossági sorrendhez. Amellett tehát, hogy nem létezett határon átívelő nemzetpolitikai kormánystratégia, még a magyar kormány- politikában is a sereghajtó mezőnybe került a határon túli magyarok ügye. A szlovák-magyar alapszerződés szövegének parafálását követő napon Kovács László, a Horn-kormány külügyminisztere egyértelművé tette, hogy a három pillérre épülő külpolitikai stratégiában megváltozott a sorrend. Első helyre az európai integráció feltételeinek való megfelelés került. Ezt követte a szomszédságpolitika. Harmadik, azaz utolsó helyre szorult a határon túli magyarok ügye. Ezen a helyzeten nem változtattak a magánszemélyek és civil szervezetek kezdeményezésére szervezett nemzetstratégiai és célmeghatározó konferenciák és az első, 1996-os magyar-magyar csúcs sem. Az utóbbinak negatív nemzetközi visszhangja volt, és ez még inkább megriasztotta az akkori magyarországi kormányt (arról nem beszélve, hogy a konferencia hangfelvételét megszerezte a szlovák titkosszolgálat). Az elmarasztaló visszhangon azonban nem lehet csodálkozni, hiszen a magyar-magyar csúcs zárónyilatkozatában megfogalmazott elképzelések - a szülőföldön való maradás és boldogulás, az autonómiatervezés és a csúcstalálkozó intézményesítése - nemcsak a határon túli magyarokkal kapcsolatos washingtoni és brüsszeli szándékokat keresztezték, hanem két szomszédos ország, Szlovákia és Románia elképzeléseit is. A magyar-magyar csúcs nemzetközi elmarasztalását meg lehetett volna előzni vagy mérsékelni lehetett volna, ha a csúcs résztvevői között nem húzódott volna a már említett választóvonal. A magyarországi kormánypártok azért egyeztek bele a csúcsértekezlet összehívásába, mert feszültség-levezetőnek tartották. A többi résztvevő pedig stratégiai jelentőséget tulajdonított a találkozónak. A határon túli magyar szervezetek és a Fidesz, valamint az akkori magyarországi parlamenti ellenzék 180
