Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Fejlemények

Fejlemények - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma... A Horn-kormány idején - Tabajdi Csaba és Lábodi László kezdemé­nyezésére - a korábbi rendszeres, de (sajnos) műkedvelői jellegű találko­zókat a kormány által támogatott alkalomszerű, konferencia-jellegű találko­zók váltották fel, de ezekre, noha tisztességes szándékúak voltak, már nem a kölcsönös eszmecsere és programalkotás volt a jellemző, hanem inkább az atyáskodó hangvétel, amely azonban nem nélkülözte a párbeszédet. Az alapszerződések előkészítésekor viszont rendszeres szakmai találkozókra ke­rült sor az érintett magyar közösség politikai vezetői és a magyar kormány képviselői között. Nem ezen múlott azonban, hogy ezek a szerződések ha­szontalanok lettek, sőt még csak nem is Horn Gyula azon álláspontján, mely szerint hajlandó lett volna aláírni alapszerződésként akár egy üres papírla­pot is, ha azzal elősegíti Magyarország európai integrációját, hanem ugyan­azon a kényszeren, amely miatt alá kellett írniuk Horthyéknak a Trianoni békeszerződést vagy Gyöngyösinek a párizsit. Ebben a kérdésben nem lehet mérvadónak tekinteni az akkori külügyérek véleményét sem, mert minde­gyik a saját korábbi tapasztalatai szerint fordította le a kívülről jövő üzenete­ket. Egyet azonban nem lehet kétségbe vonni, a tárgyalási időhúzás mindig annak kedvez, akinek erősebb az idegzete. Ezt 1867 óta nem próbáltuk ki, és ez azt jelenti, hogy nincsenek profi politikusaink, hiába lennének arra ér­demes diplomatáink, akik hajlandók lennének arcidegeiket is kioperáltatni azért, hogy a tárgyalópartner ne lássa érzelmeiket arcvonásaikon. Ebben a négyéves kormányzási időszakban egyetlen kölcsönösségre épülő, de nagyon fontos tematikájú találkozójuk volt a magyarországi parla­menti pártoknak és a határon túli magyar szervezetek képviselőinek - ez volt az első magyar-magyar csúcstalálkozó, 1996. július elején. Az ott elfogadott zárónyilatkozat alapozta meg az első Orbán-kormány nemzetpolitikáját is. * * * A rendszerváltozás kezdetétől eltelt nyolc évben a magyar-magyar kap­csolatok esetlegessége, a szervezetlen nemzetpolitika és a nemzetstratégia hiánya pótolhatatlan károkat okozott a Kárpát-medencei magyar jövőépítés­ben. Ebben az időszakban hullott darabjaira Jugoszlávia, esett szét Csehszlo­vákia, szűnt meg Szovjetunió. Ezzel párhuzamosan és ezt követőleg zajlott a közép-európai, a baltikumi és a balkáni térség volt kommunista országai­nak felkészítése az európai és az észak-atlanti együttműködési szerkezetekbe való beépülésre. Az 1990-es évek középső harmadában (1993-1997 között) készítették elő az amerikai külügyminisztérium (NATO) és részben Brüsszel 179

Next

/
Oldalképek
Tartalom