Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. határozott közösségi követelmény, mely szerint nem ideológiák, nem egyéni és gazdasági érdekek, hanem a magyar nemzet a felvidéki (szlovákiai) közösségéért való felelősségvállalással kell szerveznie politikai életét. Ennek a hiánya, pontosabban: ezt a meglevő, de nem parancsoló közösségi akaratot képviselő politikusok hiánya és az 1990-től eltelt húsz év vétségei mutatkoztak meg 2010-ben is. Nézzük, hogyan? Mindennek van előzménye. A 2010-ben létrejött helyzetnek azonban a rendszerváltozás előtti időbe visszanyúló előzménysorozata van. A rendszerváltozás előtti előzmények egyszerűek. A kommunizmusban nem volt politikai ellenzék. Ha pedig kialakult valami ellenzékinek minősíthető, annak a képviselőit kizárták a társadalomból - olykor be, börtönbe. Ezért az általános életérzés kereteit az alakította ki, hogy a hatalom ugyan az ellenfelünk, mégsem lehet vele szembeszegülni. Akik a hatalom valamelyik bugyrában lapultak, azok számára az együttműködés különböző módja vált értelemszerűvé és haszonszerűvé. Mind a három létélmény - a kitaszítottság, az ellenséges állapotok türelmes elfogadása és a hatalommal való együttműködés - növekvő mértékben társadalmilag örökölhetővé vált. A rendszerváltozás egyértelműen azt jelentette, hogy megszűnt a hatalom korábbi szerkezete, megszűnt az egypárti rendszer. De a hatalom hatalom maradt, és most is pártok (kormánypártok, kormányközeli pártok, a kormányra kerülésre esélyes pártok) és a kormány testesíti meg. Az ellenzékiséggel tehát továbbra is csínján kell bánni. Ezt az állapotot Popély Gyula a rendszerváltozás első tavaszán úgy jellemezte: fenn kell tartanunk az elégedetlenkedésjogát (jus murmurandi). Az újdonsült magyar pártok 1990 és 1992 között nem voltak ellenzéki pártok. Az FMK néhány politikusa által jelen volt a népfront jellegű kormányban. Az Együttélés-MKDM-koalíció pedig általában együtt szavazott a kormánypárti képviselőkkel, és ennek két, háttérben levő oka volt. Az egyik, hogy önmagát a kormánypártokkal azonos síkra helyezte, mert - joggal - ugyancsak rendszerváltoztatónak tartotta magát. Ezért nem viselkedhetett a kormány ellenzékeként, Másrészt a közösség, amelynek a képviseletét vállalta, eleve nem lehetett ellenzéki. Az ellenzékiség a politikai pártok felségvize, a társadalom legfeljebb ellenállást fejthet ki vagy elégedetlenségének adhat hangot. Az 1992. évi tavaszvégi parlamentiképviselő-választás után annyiban módosult a helyzet, hogy a szlovákiai/csehszlovákiai belpolitikát elsősorban 104
