Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Áttekintés

Áttekintés - A felvidéki magyar politika a rendszerváltozás ingoványán

a csehszlovák állam megmaradása vagy megszűnése foglalkoztatta. Ennek hatása a felvidéki magyar társadalmat a politika beteg emberévé nyomorította. A választóvonalat a táborok vagy a szemléletek között annak alapján húzták meg: aki Csehszlovákia-párti, az a demokrácia híve, aki támogatja Szlovákia önállósulását, az maradi, demokráciaellenes, szembeszegül az európai fejlődéssel, a bukott rendszer ügynökeihez sorakozik fel. A felvidéki magyarok szempontjából ennek a kérdésnek a kiélezése teljesen abszurd volt, hiszen Csehszlovákia, a csehszlovák állampolitika nyomorította tönkre lelkileg, fizikailag, minőségileg az oda elszakított magyarokat, ezért semmi sem szólt amellett, hogy ennek az országnak a fennmaradásáért törjön lándzsát. Ámde Szlovákia önállósulásának támogatói mellett sem sorakozhatott fel, hiszen abban a népes, egyre népesebb táborban voltak találhatók a legszélsőségesebb szlovákok is, akik csak akkor nem szidták és fenyegették a magyarokat, ha éppen nagyon tele volt a szájuk. A magyarok körében így kiélezni Csehszlovákia létének vagy nem létének kérdését a magukat magyarnak mondó politikusoknak megbocsáthatatlan bűne volt - hiszen jó vagy helyes álláspont ebben az ügyben akkor nem létezett. Illetve létezhetett volna: ha a magyarok az önrendelkezés hívei, és nem a félévszázadon át beléjük sulykolt szolgaság lelki áldozatai. Kampánytémává tenni és vízválasztóként feltüntetni ezt a kérdést akkor sem lett volna szabad. A felvidéki magyar politikai közélet politikusai jelentős részének és újságírói, valamint közírói társadalma csaknem egészének alkalmatlanságáról tanúskodik az ebben a helyzetben való állásfoglalásuk.

Sajnos, ebből a valóságtól elrugaszkodott, megosztó kampányból kivette a részét az akkori felvidéki magyar politikai képviselet nagy része és a magyar nyelven idegen gondolatokat és eszmeiséget közvetítő, magukat magyarnak valló toliforgatók is, elsősorban az Új Szó szerkesztősége. A hisztéria lényege abban rejlett, hogy csehszlovák nézőpontból nézve az 1992 tavaszának végén megalakult szlovák kormányt Csehszlovákia, azaz a demokrácia ellenségének kellett tekinteni. Ez nem eldöntendő, hanem eldöntött kérdés volt a részükről. A nagy kérdés magyar szempontból mégis abban rejlett: alkothatnak-e Csehszlovákiában a magyarok össztársadalmi ellenzéket, avagy görcsösen ragaszkodniuk kell a korábbi, súlyos megpróbáltatások során kialakult simulékony arculathoz, megalkuvási kényszerképességeikhez. Egy harmadik lehetőség, az 1945-től 1989-ig tartó léleknyomorító korszak hatása miatt föl sem merült: járjunk saját utat. Aki erre vetemedett, azt politikailag kivégezték, jobb esetben lassú halálra ítélték, maguk a magyarok.

105