Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)

Tóth Károly: Az államfői(köztársasági elnöki) tisztség

Tóth Károly: Az államfői (köztársasági elnöki) tisztség elnöke tölti be az általunk elfogadott megoldás szerint 60 nap időszakra az ideiglenes államfői tisztséget a konszenzussal eddig elfogadott megoldás sze­rint. Éppen ezért minden ettől eltérő megoldás ennek a megszegését jelenti. Az már valóban illetlenség lenne a részünkről, ha a megoldás érdekében személyi javaslatot tennénk vagy megoldást, hogy az Országgyűlés elnöké­nek erre az időre kinek kell lennie, vagy ki ne legyen - mi ebben nem kívá­nunk állást foglalni.35 Hosszú vajúdás után az „átmenet” idejére szóló végső megoldást az NKA-tárgyalások 1989. szeptember 18-i plenáris ülése hozta el: „... az a kérdés, hogy mindaddig, amíg a köztársasági elnök megvá­lasztására sor kerülne, ki lássa el az államfői teendőket. Az MSZMP küldöttsége, bár álláspontja ebben a kérdésben más volt, belátva az erre vonatkozó érveket, az Ellenzéki Kerekasztal javaslatainak a ra­cionalitását, arra a következtetésre jutott, hogy elfogadja az Ellenzé­ki Kerekasztal javaslatát, miszerint az alkotmánymódosítások hatály­balépésével egyidejűleg az Elnöki Tanács lemond, és a köztársasági elnök megválasztásáig a törvényben előírt normák szerint az Ország- gyűlés elnöke látja el az államfői tisztséget”.36 4. A köztársasági elnök választása Mivel az államfő jellegének kérdése a kerékasztal-tárgyalások során - lényegében vita nélkül - akként dőlt el, hogy ebbe a funkcióba nem testület, hanem egy személy kerül, mégpedig nem monarcha (pl. király, aki öröklés útján jut tisztségébe, és elvileg határozatlan ideig, azaz haláláig, esetleg a trónról való lemondásáig uralkodik), hanem köztársasági elnök (akit megha­tározott időre választanak37). Tekintsük át az ezzel kapcsolatos álláspontokat, valamint ezek módo­sulásait! 35 Antall József felszólalása az NKA-tárgyalások középszintű politikai egyeztető bizottsá­gának 1989. szep-tember 18-i ülésén. 36 Pozsgay Imre (MSZMP) felszólalása. 37 Az, hogy az elnököt ki, hogyan és milyen időtartamra választja, országonként különbö­zik, ezekről az alkotmányok rendelkeznek. 285

Next

/
Oldalképek
Tartalom