Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)
Kukorelli István: Az MDF és az SZDSZ megállapodása utáni alkotmánymódosítás és következményei
A RENDSZERVÁLTOZÁS ÁLLAMSZERVEZETI KOMPROMISSZUMAI alkotmányosságát a címerre és a zászlóra. Eredeti kétharmad kellett egyes közjogi méltóságok (pl. alkotmánybírák, ombudsman) parlamenti választásához is. Az eredeti összlétszámhoz képest abszolút többség nem a törvényhozás, hanem a kormányalakítás, illetve értelemszerűen - bár az alkotmány kifejezetten nem szólt róla - a bizalmi-bizalmatlansági szavazás érvényességi kelléke, a parlamenti többségi elv klasszikus megfogalmazása. A főszabály szerint az Országgyűlés határozatait a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával hozza. Ez alól a jelenlévők kétharmadának szavazata - az alkotmányban taxatív módon felsorolt - a kivétel. E két utóbbi szavazási eljárásnak különleges jelentősége lett a törvényhozási tárgykörökben, kialakult a „feles” és a „kétharmados” törvények kategóriája. A kétharmados törvények kivételes közjogi megoldásként jöttek létre egy politikai szerződés betűi szerint. E szerződés a kétharmados törvényekkel a parlamenti ellenzéknek (a legnagyobb ellenzéki pártnak) biztosított többletjogokat a törvényhozásban cserébe más, a legnagyobb kormánypártnak kedvező megoldásokért. A szerződő felek megállapodtak abban, hogy egyik oldalról tiszteletben tartják a listát, másik oldalról a lehetőséget nem használják fel a kormányzati munka akadályozására. Nagy kérdés, hogy a magas szerződő felek a mindennapi parlamenti valóságban, 1990-94 között, tiszteletben tartották-e az alkotmányon is átvezetett közös megállapodást? Úgy tűnik, e téren is többolvasatos volt az alkotmány, állandósultak a közjogi viták, legyen példa rá az önkormányzati joganyag, amely hol kétharmados, hol feles, hol kormányrendelet szintű lett. Lehetne más konfliktust is említeni, amelyben az ellenzék jogainak csorbítását, a kormány munkájának akadályozását rótta fel a másik félnek. Ki tegyen igazságot, ki értelmezze az alkotmányt? A gondok valószínű abból is adódtak, hogy nincs sok elvi alapja a kétharmados és a feles törvények különválasztásának. Az alkotmányban 1990- ben nevesített közel negyven törvényhozási tárgykör közül közel harminc a kétharmados, tehát a kivétel lett a főszabály, ezzel is devalválódott a kiemelés értéke. Miért feles pl. az ügyészség és kétharmados a bíróság? Miért feles a kizárólagos állami tulajdon köre, a pénzügyi-költségvetési törvények, a képviselői összeférhetetlenségi okok? Egyáltalán mitől lesz kétharmados minőségű egy törvényhozási tárgykör? Az egy jogforrási formán, a törvényen belüli különbségtétel nem ismeretlen megoldás, ám egyáltalán nem bevett gyakorlat az alkotmányokban. A 176
