Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)
Kukorelli István: Az MDF és az SZDSZ megállapodása utáni alkotmánymódosítás és következményei
Kukorelli István: Az MDF és az SZDSZ megállapodása... folytonosságát, továbbá növeli a Parlament hatáskörét a köztársasági elnökkel szemben.”8 Mi alakította ki tehát Magyarországon a kancellár-demokrácia, a konstruktív bizalmatlanság intézményét? Az intézmény történetét illetően rendkívül tanulságos az 1990. évi XL. alkotmány-módosító törvény parlamenti vitája. Az alkotmány-módosító törvényt az Országgyűlés 11. ülésnapján 1990. június 5-én az MDF frakció önálló indítványaként Kutrucz Katalin terjesztette elő. Tölgyessy Péter, az ellenzék vezérszónoka többek között így indokolta a konstruktív bizalmatlansági intézmény szükségességét, „a miniszterelnök legyen az ország első számú vezetője...” „egy diktatúra bukása után helyes, ha a kormányzás stabil, biztosan áll a helyén”. Szellemesen riposztozott Tölgyessyre a szólásra emelkedő Pozsgay Imre, aki szerint „a legnagyobb ellenzéki párt képviselőjétől hallhattunk egy impozáns kormánypárti beszédet.”9 Az intézményt a legkeményebben az akkori FIDESZ-frakció opponálta. Világos kérdésfeltevésük így szólt: „mi indokolja egy, ezidáig a magyar jogrendben ismeretlen és a világban igen ritka jogintézmény meghonosítását: a konstruktív bizalmatlansági intézményt”?10 A kérdést részletes és alkotmányjogilag megalapozott hozzászólásában Orbán Viktor járta körül, aki szerint a történelmi analógiák sántítanak, az intézmény szakít a magyar hagyományokkal, egy jogi aktusnak három közjogi jogkövetkezménye van, egyáltalán nem biztos, hogy ez teszi stabillá a kormányzati rendszert. „Úgy gondolom, hogy mindezeket a körülményeket számba véve arra kell kémem a képviselőtársaimat, hogy jól gondolják át, mielőtt a nevüket adják és felelősséget vállalnak egy ilyen jogintézmény bevezetéséhez, amely teljesen szokatlan a magyar jogrendben, kipróbálatlan, nemzetközileg sem csak pozitív tapasztalatai vannak, és az általam fölvetett kételyekre nemigen lehet megnyugtató választ kapni, vagy ha lehet is, akkor ez idáig nem kaptunk rá. Mindenkit kérek, hogy lehetőleg ne szavazzon egy olyan intézmény mellett, amely ilyen veszélyeket rejt magában, és valószínűleg több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hajthat.”11 8 Magyar Közlöny, 1990. június 25.59. szám, 1268. p. 9 Országgyűlési Napló (a továbbiakban: ON) 586-597. p., továbbá ON 601. p. 10 ON 607. p. Fodor Gábor hozzászólása 11 ON 658. p. 171
