Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
Jeles napok, jeltelen ünnepek ráció egyik legfontosabb feladata a forradalom elveinek, eszméinek, zászlajának képviselete a szabad világban. Nagy Imre és a forradalom mellett kiálló kommunisták szerepe pozitív. A forradalomnak nem volt célja a második világháborút megelőző rendszerek visszaállítása. Bár párhuzamok vonhatók a magyar történelemből - így elsősorban az elbukott szabadságharcok, a Rákóczi-vezette vagy az 1848/49. évi -, 1956 több szempontból teljesen egyszeri jelenség nemcsak a magyar, de az európai történelemben is. A forradalom egyik legfontosabb jellemzője, hogy eddig sohasem látott egységet teremtett a magyarok között. Az otthoni dokumentumok kutathatatlansága és hozzáférhetetlensége természetes módon értékelte fel a személyes beszámolók erejét. Nagy Imréről a szerzők egytől egyig tisztelettel szóltak, írásaik hangvételét nyilvánvalóan meghatározta a miniszterelnökhöz fűződő esetleges kapcsolat mélysége. Érdekes képet nyújt például a Nagy Imre-hű, „reformkommunista” kör gondolkodásáról Kende Péter Vajda Pál álnéven közreadott írása az „októberi lázadókról”.23 Az interjúformában megírt szöveg fogalmi keretei szerint a forradalom 1954 őszén kezdődött, és leginkább - az elvesztett labdarúgó világbajnoki döntőt követő spontán tiltakozáson túl - a pártújságírók lázadását jelenti. Ezt követte az írók mozgolódása és a Petőfi Kör, azaz bizonyos újjászervezett, „demokratikus kommunizmus” ígérete.24 Nem véletlen az 1956. október 23-át érintő megjegyzés: „Amennyire együtt éreztem, sőt együtt lélegeztem a békés tüntetéssel, annyira megzavart a fegyveres harc kitörése. [...] Nem nagyon értettem, kik ezek, s magában véve kész voltam elfogadni, hogy az ifjúság forradalma ellenforradalmi kilengésekbe csapott át. Az oroszok behívását azonban katasztrofálisnak és véresetben is az volt, hogy a változás „lebonyolítóira” fókuszálunk, vagy tőlük teljesen elvonatkoztatva csupán annak jellegére. 23 Vajda Pál: Tanúságtétel az októberi lázadókról. 1961, 404—412. Itt tehát egy újabb minősítéssel találkozhatunk: „lázadók”. Kende Péter (1927): szociológus. 1947-től politikai újságíróként dolgozott, 1949 és 1954 között a Szabad Nép külpolitikai munkatársa, 1955 elején Nagy Imre iránti pozitív viszonyulása miatt elbocsátották. A forradalom alatt legális és illegális lap kiadásában vett részt, 1957 elején menekült Nyugatra. 1959 és 1964 között részt vett a brüsszeli Nagy Imre Intézet munkájában. 1978-ban indította el a Magyar Füzetek című folyóiratot, amelyet 1990-ig adott ki. In: Borbándi, 1992, 185-186, Nagy, 2000, 496. 24 Vajda, 1961, 404-405. 100
