Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Papp Endre: A népiség mint befejezetlen program
térbe szorította őket, majd életműveiket az emelkedett eszmék éteri panteonjába márványozta be (jórészt az utókor, persze), a gyakorlati cselekvésben viszont mellőzte. A „szép” gondolatok a legritkább estben váltak szép realitásokká. Paradox módon ez a hazai hányavetiség vagy tehetetlenség (esetleg óvatosság?) gondoskodik arról, hogy a népi gondolkodók eszme- futtatásai, elemzései, következtetései megvalósulatlanságuk miatt a tradíció izgató-ösztönző részei lehessenek. Újragondolásuk, -értelmezésük szellemi kihívást és cselekvési utat is kínál, hiszen programjuk bevégezetlen. (A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy a kommunistákkal társutas Erdei Ferenc a hatalom második vonalában nyilván hatással volt a magyar mező- gazdaság és vidéki társadalom sorsának alakulására, de korszakos alaknak bizonnyal nem tekinthető.) Vizsgáljuk meg, miként bánt ezzel az örökséggel Borbándi Gyula! Mindenekelőtt szellemiségének alapfogalmait igyekezett tisztázni, megóvni a múlt rárakódott sarától és az újraértelmezés jelenének tudatos manipulációitól, lejárató szándékaitól. Erre rászorult maga a „népi” kifejezés is. Mindenekelőtt el kellett választani a XIX. századi irodalmi népiességtől. Nem csupán a tisztánlátás végett, hanem azért is, mert Borbándi megfogalmazása szerint a népies kifejezésben van valami lekicsinyítő, fitymáló, megvető. Gombos Gyula - a nagyra becsült eszme- és sorstárs - szerint a különbség lényegi. Míg a népi jelleget és tartalmat sűrít magába, addig a népies mindennek csak az utánzata. Veres Péter summázata alapján: „a népies kívülről, programszerűen a néphez hajló, népbarát irodalmi irány; a népi pedig belülről spontán áramló szellemi mozgalom s nem csupán irodalmi irányzat, hanem társadalmi céljai is vannak”5. A népies miszticizmusra, idealizálásra, konzervativizmusra hajlik, míg a népi felvilágosultabb, józan, realista, kritikusabb, és a társadalom megújítására törekszik. A népies írók között találjuk Gárdonyi, Tömörkény, Móra, Nyírő, Bibó Lajos és Fekete István nevét, akikről elmondatik, hogy parasztábrázolásukat és faluképeiket nem kötötték össze a társadalmi átalakulás követelésével, és távol tartották magukat a radikális politikai mozgalmaktól. (Ha valaki úgy érzi, több említett neves szerző esetében méltatlan az elhatárolódás ez a némileg esetlegesnek és önkényesnek látszó viszonylata, annak alighanem Papp Endre: A népiség mint befejezetlen program 5 Borbándi Gyula: Eredet és mérleg. 4. 7
