Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Papp Endre: A népiség mint befejezetlen program
Magyar Látóhatár igaza van.) Borbándi Gyula szerint a népi írók amellett, hogy az irodalomba emelték az addig köznapinak és póriasnak tekintett témákat, érdeklődést keltettek periferikus, ismeretlen társadalmi rétegek iránt. S bár nem tekinthetők egységes alkotói csoportosulásnak, végső soron a társadalmi elkötelezettség alapján kapcsolódtak össze. Igaz, csoportjuk elnevezése az esztétika területéről, Babits Mihálytól származik, vagyis a népi gondolatra elsőként a népi irodalom irányította rá a figyelmet. S bár a népiesség irodalmi programja születésekor a népi kultúrára erőforrásként, ösztönzőként tekintett, sőt az idegen mintákat hordozó elitművelődés megújítójaként emelte eszményi magasba: a nemzetfogalom újrafogalmazójaként, a nemesi felfogás meghaladójaként fordultak művelői - mint Erdélyi János vagy Arany János - a népi művelődés felé, követőik a XX. század elejére már puszta utánzásként, látszatként lepleződtek le manírosnak ható eszközeikkel az azonosság kívánalmával szemben. Legalábbis azok szemében, akik a nemzeteszme megreformálása jegyében elégtelennek, kiüresedettnek érezték az irányzat konvencionális formáit. A múlt század harmincas éveiben is a nemzeteszme reformjáról van szó, de immár a kultúra dimenzióit kevésnek érezve politikai, társadalmi területekre is elmerészkedve. A merev elhatárolódásnak - ahogyan arra Borbándi hajlik -, miszerint a népies kizárólag esztétikai, irodalmi és művészettörténeti, a népi főleg eszme- és politika- történeti kategória, a komolyan vétel igényének bejelentése miatt van feltételezhetően fontossága. Diszkrét szalonok helyett a szociális világban keres magának feladatot a mozgalom. Mondhatjuk úgy is: a kulturális hatás immár kevés, az erősebb „gesztusok” ideje érkezett el. A falukutató irodalomban feltárt szociális nyomorúság tarthatatlansága indokolta is ezt az elszántságot. Az azonosság megragadása alighanem egyik lényegi mozgatója ennek az aktuális gondokra megoldásokat kereső kiútkeresésnek. Borbándi Gyula szükségét érzi, hogy leszögezze: a népi eszme soha nem volt helytől és időtől elvonatkoztatott, ellenben nagyon is gyakorlatias válságoldó eszközként tekintettek rá képviselői. Szabatos megfogalmazásért érdemes ismét Gombos Gyulához fordulni! „A mai népinek nevezett irodalom se több, se kevesebb, mint: a magyarság legfrissebb, huszadik századi, de egyetemes igényű szellemi megnyilatkozása.”6 Maga a tágabb értelemben vett népiség 6 Borbándi Gyula: Eredet és mérleg. 4. 8
