Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Gróh Gáspár: Irányok, értékek
szerére jobban illik az autokrata, mint a fasiszta jelző, már csak azért is, mert a hitlerizmussal közösséget vállalni nem tudott... A németekkel való szövetség neki nem a nácizmussal való szövetség volt” (46). És végül: „Aki Horthyt és rendszerét a fasizmussal azonosítja, nem tudja, mi a fasizmus és a nemzetiszocializmus” (46). Vagyis egy történeti ítéletbe csomagolva előttünk áll a klasszikus magyar harmadik utasság: a gazdasági világválság következményeként kialakult drámai helyzetért a regnáló rendszer hiányosságait, hibáit, bűneit okoló nemzeti baloldaliság - amely radikálisan elhatárolja magát a komimul majd a szovjet megszállás után újra berendezkedő bolsevizmus némely ponton tán rokon, de szűklátókörű és agresszív, méltatlan és torz rendszer- és Horthy bírálatától is. A Horthy idején kialakult társadalmi berendezkedést illetően Borbándi hallgatólagosan elfogadja Szekfű Gyula találó és szellemes „neobarokk társadalom” megnevezését. Szekfű az 1930-as évek elején, a Három nemzedék bővített kiadásában, a Bethlen István nevével fémjelzett konszolidáció kifulladása és tapasztalatai nyomán, a világgazdasági válság okozta társadalmi stressz állapotában fogalmazta meg jellemzését. Lényegében akkor, amikor a trianoni sokkból ocsúdó középosztály új generációja a válság eszkalációjától megrettenve, de a kommün árnyékától szabadulóban nemcsak felismerte a nemzeti és társadalmi megújulás (modernizáció) időszerűségét, de képes is volt arra, hogy intenzíven kezdjen gondolkodni egy új reformkor szükségszerűségén. Szekfű maga is tapasztalta és átérezte ezt a problémát, és azt a történelmi felelősséget, ami társadalmi és politikai helyzetéből következően rá és körére nehezült. Hogy ezt milyen mélyen átélte, azt jól mutatja, hogy az általa szerkesztett, és a hivatalos Magyarország jelképes szócsövének tekintett Magyar Szemlében a későbbiekben rendre közreadta a népiek fiatal szakembereinek írásait, amint arra Borbándi külön is felhívja a figyelmet. Borbándi a hivatalos Magyarországot természetesen nem a pártállamban kötelező (és finomított formában azóta is továbbélő) negatív, bolsevik nézőpontból kialakított látásmóddal közelíti: sokkal inkább Szekfű megértőén kritikus narratíváját tekinti mértékadónak. Ennek részleteit értelmezi aztán Hajnal István, Weis István, Bibó István megjegyzéseivel kiegészítve. Természetesnek tekinthetjük azt is, hogy a korszak társadalmát illetően Borbándi is meghatározónak tartja a nyugati értelemben vett polMagyar Látóhatár 32
