Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Gróh Gáspár: Irányok, értékek
Magyar Látóhatár hogy a művészeteket tekintve sem csak az irodalomban jelentkezett a né- piség, megjelent mindenekelőtt a zenében, de az építészetben, a képző- és iparművészeiben és a filmben is. Nem kétséges, hogy az olvasók ezt a kötetet is a megszokott, irodalombázisú gondolkodással forgatják. Nem is nagyon tehetnek mást, ez a szemlélet Borbándit is okkal és rendre kísérti. A népi-urbánus vitát elemezve ezt írja: „Az igazi ellentétet azonban napi kérdések okozták, politikaiak és irodalmiak egyaránt. Mind a népi mozgalom, mind az urbánus irányzat merőben irodalompolitikai jelenség volt és irodalompolitikai harcokban jelentkezett.” (193) Ez is jelzi, hogy ajánlatos a széles sodrású, határait olykor merészen változtató áramlat természetének, karakterének meghatározásában nagyon óvatosnak és körültekintőnek lenni. A címből a legfontosabb számunkra az, hogy a népi mozgalom - mozgalom. Vagyis politikai-közéleti mozgolódás. Ám alig határozható meg pozitív formában, inkább csak úgy, hogy mi mindennel nem azonosítható. Túl civil ahhoz, hogy párt legyen, miközben túlságosan erős a politikai töltete és aktivitása, hogy civil mozgalomnak tekintsük. Kulturális jelenség, de legalább ennyire meghatározza közéleti jelenléte is. Jelen van több párt szervezeteiben, ideológiájában, de csak kivételes történelmi pillanatokban (így 1945-ben és 1956-ban) fogad el operatív jelentőségű társadalmi megbízatásokat. Amikor képviselői átlépnek a politika világába, rövidesen eltávolodnak korábbi közegüktől (mint Erdei Ferenc), és a hatalmi rendszerbe tagolódnak, ahol legfeljebb egy haloványan megjelenő színfolt lehetnek (mint Veres Péter). A népiek mozgalmi ereje nem pártszerű szervezetekre épült, de belső kapcsolatrendszerén alapuló szervezettsége erősebb és átfogóbb volt, mint általában a civil, értelmiségi-irodalmi csoportosulásoké. A jelenséget Borbánéi sem definiálja pontosan. Nemcsak azért, mert sokszínű, bonyolult, és egyes szakaszaiban más és más arcot ölt, hanem mert jellemzően magyar jelenség: nem írható le a nemzetközi szakirodalom terminológiájával. Hungarikum voltából adódóan meghatározó vonásaiban különbözik a tipológiailag rokon szerveződésektől. Mint láttuk, könyve német nyelvű előzményében Borbándi elfogadja a „populizmus” szó használatát, ami szótártanilag ugyan megfelel a nép, népies kifejezésnek, de a politikai és zsumál-politológiai értelme nagyon más. Az az előnye azonban tagadhatatlan, hogy ezzel elkerüli a szemantikailag közeli „völkisch” kifejezés nácikhoz közelítő konnotációját. 20
