Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)

Bertha Zoltán: Nagyváradtól Szárszóig

folyamán: alkalmazkodni, hogy megmaradhassunk. Ez minden más eszmei vagy világnézeti igazság előtt áll: Megmaradni. Ahogy lehet. S hogy lehet? Úgy, ahogy a nép nagy többsége hiszi, hogy lehet. Mert a hit nagy erő, a történelemben talán a legelső erő.”18 „Ahogy lehet” Az „ahogy lehet” gondolata a magyar megmaradás és továbbfejlődés legfőbb igazságának bizonyul azóta is. Megjelenik Arany János Török Bálint című balladisztikus históriás-krónikás énekében, aztán Reményik Sándor emblematikus kisebbségethoszt hirdető költeményében (Ahogy lehet), Hő­sökről beszélek című poémájában Illyés Gyulánál is („tartsd fenn magad, ahogy lehet!”), Szabó Pál Ahogy lehet című történelmi regényében („Fegy­verrel, ravaszsággal, munkával: de megmaradni. Ahogy lehet”19 - prédikálta ennek kapcsán olyannyiszor a karizmatikus irodalomtörténész Czine Mi­hály), majd Wass Albertnál („hogy valahogyan megmaradjon a család, a magyar élet, a magyar gyermek és a magyar jövendő. Ahogy lehet” - Adjá­tok vissza a hegyeimet!), de még napjaink kárpátaljai remekírójának, Nagy Zoltán Mihálynak A sátán fattya című regénytrilógiájában is („éli az életet, ahogy lehet”). Az „ahogy lehet” morális imperatívusza neokantiánus jelleggel is ki­egészül Reményik Sándor „lehet, mert kell” szofízmájában, s általában a ki­sebbségi magyar sorskérdéseket feszegető erkölcsfilozófiái dilemmákban. Mert Makkai Sándor a harmincas években megfogalmazta a „nem lehet” ke­serű tételét is, hogy tehát kisebbségi sorban emberként és magyarként élni képtelenség,20 később Tamási Áron is megállapította, hogy idegen uralom alatt élni az ember meggyalázását jelenti,21 s aztán a második világháborút követően Bibó István is úgy látta a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról Bertha Zoltán: Nagyváradtól Szárszóig 18 Veres Péter záróelőadása. Uo. 233-234.; VERES Péter: Szárszó. Bp., Magvető, 1971. 171-172. 19 CZINE Mihály: Szabó Pál - alkotásai és vallomásai tükrében. Bp., Szépirodalmi, 1971,256. 20 Lásd: Nem lehet-A kisebbségi sors vitája. Szerk.: CSEKE Péter, MOLNÁR Gusztáv. Bp., Héttorony, 1989 21 Lásd: „idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme”. TAMÁSI Áron: A tűz világossága. In: Uő: Szellemi őrség, i. m. 227. 207

Next

/
Oldalképek
Tartalom