Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)

Petrik Béla: Egy feddhetetlen politikus

Magyar Látóhatár A világháború második hónapjában hívták be első ízben katonai szol­gálatra. Három hónapra Husztra került, majd később szinte minden évben egyenruhát kellett öltenie. Egy aknavetőüteghez osztották be, szakaszveze­tői rangot ért el. Kovács Imre Szabó Zoltánnal és Bibó Istvánnal együtt - Boldizsár Iván, Erdei Ferenc, Kerék Mihály és Ortutay Gyula társaságában - 1940 őszétől 1941 tavaszáig résztvevője volt annak a hetente tíz-tizenkét fős összejövetelnek, amelyet Odescalchiné Andrássy Klára - a hazai németelle­nes ellenállás egyik szervezője és első áldozata - háziasszonyként az And- rássy-palotában16 tartott. Kovács Imre 1942. március 15-én a Magyar Törté­nelmi Emlékbizottság szervezte koszorúzáson a parasztság nevében Bajcsy- Zsilinszky Endrével együtt helyezett el koszorút Petőfi szobránál. Hama­rosan azonban újabb behívót kapott, de tartalékállományba került, mert 1942. április 7-én a VKF 2. nyomozói „hazaárulás” címén letartóztatták és a Hadik-laktanyába kísérték. Egyhetes kihallgatásán azzal vádolták, hogy az angolszász hatalmak javára kémkedett, majd három hónapig a Margit körúti katonai fogházban őrizték. Eközben írótársai, elsősorban Illyés Gyula, Márai Sándor segítségét is kérve, lépéseket tettek kiszabadítása érdekében, ekkor még sikertelenül. 1942 nyarán azonban a kolozsvári Erdélyi könyvnapon, ahol a katonai vezérkar is propaganda célokból képviseltette magát, Illyés kapott a kínálkozó rendkívüli alkalmon, Szombathelyi Ferenc vezérkari fő­nököt egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólította, s Kovács Imre szaba­don bocsátását kérte, Cs. Szabó László, Márai Sándor, Szabó Lőrinc és a töb­bi írótárs helyeslése mellett. Szombathelyi Budapesten ismét fogadta Illyést, s személyes kezeskedésére figyelemmel intézkedett Kovács Imre feltéte­les szabadon bocsátásáról, bár büntetése miatt háttérbe szorították, így pél­dául a lillafüredi találkozón sem vehetett részt, hiszen csak a találkozó előtt két hónappal szabadult a fogságból.17 Kovács Imre a távolléte dacára amúgy pontosan és helyesen ismerte fel a találkozó célját, ahogy emigrációs vissza­emlékezésében írta, a tanácskozásnak egy célja volt: a népiek megnyerése, hiszen a jobboldalnak nem kellett a biztatás, a baloldalnak pedig lényegesen kisebb volt a befolyása és szerepe, mint a népieknek.18 16 Szabó Zoltán: Epilógus - Jegyzetek, 1979. május. Külhoni szövegtár I. 1979., Boston, Koncz Lajos, 1979. 29. o. 17 Szombathelyi Ferenc visszaemlékezései. - Occidental Press, Washington 1980., 36. 1. 18 Kovács Imre: A Márciusi Front. New Brunswick, 1980., 84-85. 1. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom