Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Monostori Imre: Borbándi Gyula Jászi Oszkár-képe: a népi mozgalom eszmei gyökereinek újraértelmezése
Monostori Imre: Borbándi Gyula Jászi Oszkár-képe... veiket, és nagyra értékelte a feudális társadalom lebontását sürgető reformok megvalósítása érdekében kezdett harcukat. Nekünk elárulta, hogy a népi mozgalomtól várta annak a társadalomátalakító programnak a megvalósítását, amelyet a polgárságnak nem sikerült végbevinnie. A Látóhatár kis körében látta a Huszadik Század és a polgári radikalizmus utódát, a polgárság után a népi mozgalomban azt az erőt, amely képes a demokrácia jegyében az országot és a népet megújítani.”88 Borbándi és Jászi szellemi kapcsolataiban - láthattunk - ezek voltak mindig a kulcsfontosságú kérdések: Jászi és a népi szellemiség, a népi mozgalom viszonya, Jászi és a magyar földreform, Jászi és a magyar paraszti társadalom kérdései. Egyszóval: mint a századelő polgári radikális értelmiségi réteg emblematikus alakjának érvényessége a két világháború közötti Magyarország egyik legfőbb nyomorúsága tekintetében: lehetett-e s miként a népi mozgalom folytatódása, s ily módon „örököse” Jásziék néhány évtizeddel korábbi szellemi és politikai mozgalmainak? Az egyértelmű válasz - Borbándi Gyula részéről - jól láthatóan kirajzolódott. Jászi Oszkár halálának 40. évfordulóján a Magyar Nemzetben jelentetett meg írást.89 Ennek is az elvi hozadéka fontos elsősorban. Nem mondhatjuk - fejtegeti -, hogy negyven évvel a halála után méltó helyet foglal el a magyar eszmetörténetben. „Lássuk be, nem kis csalódással - írja -, hogy Jászi híveinek és követőinek tábora ma sem nagyobb, mint volt negyven évvel ezelőtt. [...] Sajnos, az etikus-vallásos emberek, őszinte és hátsó gondolat nélküli demokraták, Duna-völgyi, európai és atlanti föderalisták szerény gyülekezete abban a hitben élve, hogy eszmék a maguk meggyőző ereje folytán hódítani képesek, nem volt eléggé tevékeny annak érdekében, hogy Jászi szellemi öröksége valóban nemzeti közkinccsé váljék”90 Borbándi néhány mondatban - ám találóan és hitelesen - összefoglalja a Jászi- felejtés fő okát: azt, hogy őt hosszú évtizedekig negatív színben tüntette fel egyfelől a mindenkori politika, másfelől azok a radikális „nemzeti” erők, amelyek Jásziban a nemzetellenes, keresztényellenes ideológust és politikust látják, aki szemben állt a nép forradalmával, aki ki akarta szolgáltatni Ma881. m. 289. 89 Borbándi Gyula: A halál és az örökség. = Magyar Nemzet, 1997. febr. 13. Ua. uő:: Emigránsok. Bp., 2002. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. 49-57. 90 I. m. 54. (Kiemelés az eredeti szövegben.) 137
