Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út
A rendszerváltáshoz vezető út exportlehetőségeik is beszűkültek. A gyengén fejlett országok a megváltozott feltételekhez rövid idő alatt nem tudtak alkalmazkodni, romló külkereskedelmi és fizetési mérlegüket kénytelenek voltak hitelfelvétellel fedezni. Ebben az időben hitelkínálat volt bőven, hiszen a sokszorosára növekedett olajbevételeiket az olajtermelő országok képtelenek voltak áruvásárlással elkölteni, ezért dollárjaikat nyugati bankokban helyezték el. Ám a nyugati bankok sem tudtak mit kezdeni a hatalmasra duzzadó petrodollár áradattal, így az inflációtól elmaradó, negatív kamatlábak mellett, a megtérülési feltételek mérlegelése nélkül igyekeztek azt az éppen pénzszűkében levő fejlődő országokra rátukmálni. (Fekete János az MNB elnök- helyettese nyilatkozta abban az időben: „naponta három bankár keres fel, hogy pénzt adjon, úgy kell az ajtón kilöknöm őket”.) Ez a hitelfelvevők szempontjából kedvező helyzet azonban hamarosan megváltozott. Az Egyesült Államokban lezajlott monaterista gazdaság- politikai fordulat a korábban az inflációtól elmaradó kamatlábakat messze az infláció fölé emelte, és a rövid időn belül bekövetkezett kamatrobbanás az eladósodott országokat csapdába ejtette. A korábbi nettó forrás- bevonás helyett nettó forráskihelyezés mellett is tovább nőtt az adósságuk, ami azután a nyolcvanas években fizetési krízisek sorozatához vezetett, melynek nyitányát az 1982. évi mexikói válság jelentette. A kőolajár-robbanás következményeként Magyarországot mintegy 20%-os cserearányromlás érte, ami a fizetési mérleg tetemes romlásával járt együtt. Ebben a helyzetben két alternatíva állt az ország előtt: a gazdasági növekedés ütemének csökkentése addig a mértékig, míg az export újból egyensúlyba nem kerül az importtal, vagy pedig az importtöbblet hitelekből való finanszírozása. A jelen sorok írójának - aki abban az időben az Országos Tervhivatal Távlati Tervezési Főosztályának munkatársa volt - akkori számításai szerint a növekedési ütem 4%-ra való csökkentése (az 1975-80-as időszakra tervezett 5-5,5%-kal szemben) elkerülhetővé tehette volna az eladósodást. Nagyon egyszerű számítással bizonyítható volt, hogy a hitelfelvétel csak az első három-négy évben jelent nettó forrásbevonást, ezt követően a kamatok és a törlesztés meg fogja haladni az ésszerűen lehetséges hitelfelvételt, vagyis tartós nettó forráskiáramlás fog beindulni. Az ütemcsökkentés mellett szóló józan érvek azonban nem találtak meghallgatásra. A növekedési vita szűk szakmai körökben lényegében 1974 őszén zajlott. Akik az ütem csökkentése mellett voltak, a már említett ér46
