Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út
A rendszerváltáshoz vezető út ellátása szempontjából szükséges; végül visszafejlesztendő. A legtöbb termék a „fejlesztéssel versenyképessé tehető” kategóriába került, a visszafej lesztendőnek minősített termékek a termelési érték fél százalékát sem érték el. Bár a határozat megvalósítása nagy lendülettel indult, mégis másfél év alatt gyakorlatilag lekerült a napirendről. A háttérben gazdaságirányítási viták húzódtak meg arról, hogy mennyire lehet a termékstruktúrát központi eszközökkel átalakítani, illetve mennyire kell azokat a piacra, illetve a vállalatok autonóm döntésére bízni. A vezetők közül sokan úgy ítélték meg, hogy e határozat a hagyományos központi irányítási módszereket erősíti, ezért szembefordultak vele. Az 1977-es struktúrapolitikai határozat elvetésével lényegében lezárult egy korszak, amelyben az állam aktív struktúrapolitikai szerepet játszott. Az ezt követő időszakban, a nyolcvanas évtizedben és a rendszerváltás során is, a strukturális problémák ugyan nyilvánvalók voltak (például a szovjet relációra kifejlesztett gépipar kapacitásfeleslegei, amelyek tőkés relációban értékesíthetetlenek voltak), de az eluralkodott felfogás szerint a változásoknak „piaci hatásokra” kellett volna végbemenniük, tehát az állam ebbe a folyamatba nem avatkozhatott be. Amibe viszont beavatkozhatott - és ami a nyolcvanas éveket ki is töltötte - az a még 1968-ban kialakított szabályozási és árrendszer folyamatos (sokszor egy éven belül többszöri) módosítása, néha a legképtelenebb ötletek (mint például a világpiaci bázisú árrendszer) megvalósításával. 3. Eladósodás és stabilizációs kísérletek Eladósodás a hetvenes években Magyarország számára a külföldi eladósodás nem új keletű probléma, már a kiegyezést követő iparosodás beindulása is a külföldi tőke erőteljes szerepvállalásával történt. Az I. világháború után önállóvá váló ország még a Monarchia idejéből tetemes adósságokat örökölt, és a helyzetet tovább rontotta a nagyarányú területvesztés, a mintegy öt évig tartó inflációs időszak, valamint a Magyarországra kirótt jóvátételi kötelezettség. Az ebből való kilábalás csak jelentős külföldi hitelek felvételével volt lehetséges. A kölcsön lehetővé tette a magyar gazdaság konszolidálását: az infláció megszüntetését, a magyar valuta árfolyamának stabilizálását, mindezen ke44
