Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
I. 1988-1989 - Halmy Kund: MSZMP-ből MSZP. Diktatúrából demokráciába: szocialista evolúció Magyarországon.
I. 1988-89. Halmy Kund: MSZMP-ből MSZP ben ismert volt, hogy az új adórendszer egyik megalkotója, szülőatyja. Ezekkel a mondataival a rossz rendőr szerepébe helyezkedik, okkal. Valakinek a lakossággal is el kellett kezdeni megismertetni a valós helyzetet. (A „legrosszabb” rendőrként általában Békési László szerepelt, ő volt a legkérlelhetetlenebb, a szakszervezeti vezetők által rideg, „érzéketlen” technokratának tekintett gazdaságpolitikai vezető.) 2. Privatizáció A rendszerváltás időszakának talán legtöbbet emlegetett gazdasági történése az eleinte reprivatizációnak, majd szimplán privatizációnak nevezett folyamat, amivel kapcsolatban a legtöbb vita, torzsalkodás, majd pattanásig feszült politikai hangulat alakult ki. 1989-ben a gazdasági kérdések körében a legnagyobb csoportérdek-ellentét ezen a fronton jelentkezett. Míg a jogállamiság, a külkapcsolatok, vagy a választási rendszer kérdésében a parázs viták mellett a lassú konszenzuskeresés volt a jellemző, az állami és a pártvagyon problémájával az ország sorsát meghatározó végleges vagyonjogi kérdések kerültek napirendre, és meg állapítanunk, hogy az MSZMP és környezete nem nagyon engedett, soraik ezen a területen összezártak. Ezen nem lehet csodálkozni, a tét óriási volt. Míg a demokratikus jogállam, a politikai hatalom - legalábbis időleges - megosztása elkerülhetetlen volt, az erről való megegyezés az MSZMP (MSZP)-nek is elemi érdeke volt, addig az ország „teste”, vagyona más elbírálás alá került. A vagyonátmentés stratégiáját a nyolcvanas évek állami vagyonkezelése eleve meghatározta, mondhatni előirányozta. A gyorsan romló gazdasági helyzetben, az egyre tetemesebb külföldi hitelek ellenére az állami kis- és nagyipari vállalatok növekvő veszteséget produkáltak, az újraelosztás tervutasításos rendszerének irreális, túlbürokratizált viszonyai között. Ugyanakkor az ingatlanok, a műszaki felszereltség, a gyárakban, vállalatokban dolgozó képzett munkaerő óriási, szinte felbecsülhetetlen értéket képviselt. 1987-től kezdve megjelentek azok a - sokszor egymással ellentétes - vélemények, melyek már megelőlegezték a privatizációs folyamatokat. Ezek a hangok a különböző vegyes tulajdonú konstrukcióktól kezdve a teljes magánosításig bezárólag minden tulajdontípust felvetettek. A párt, és a hozzá kapcsolódó erőterek egyértelmű érdeke volt a vagyoni-politikai hálózati rendszer minél szélesebb körű fenntartása, továbbéltetése, és a közvagyon67
