Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust „nagyok” dolgába, cserébe viszont az állam gondoskodik róluk, mint valóban a szülő a gyermekeiről. Nos, az MSZP pontosan tudta, hogy a rendszerváltó szándék - melyet a politikai elitek manifesztáltak - egy kádári társadalommal áll szemben, s az MSZP nagyon jól ismerte ezt a társadalmat, hiszen ő maga alkotta meg (de nem lehet büszke rá). Az MSZP előnyben volt a demokrata ellenzéki pártokkal szemben, hiszen jobban ismerte a reflexeiket, mint ők, s élt és visz- szaélt ezzel a helyzeti előnyével. Az ellenzéki pártok arra biztatták az embereket, hogy „változzatok meg, itt az idő, éljetek a lehetőségeitekkel, legyetek szabadok!”, miközben az MSZP pedig a kádári „csak ne változzon semmi” elvét vallották és sugallták az emberek felé a saját kontinuus jelenlétükkel. És - valljuk be - ez utóbbi volt az erősebb hatás. Az MSZP hatalomátmentését a kádárizmus átmentése biztosította, s ezt a szocialisták hideg fejjel végig is vitték. E tudatosan alakított folyamat szimbolikus alakja volt a néhai Horn Gyula, aki minden ízében és mondatában a kádári mentalitás, sőt személyesen a Kádár János-i mentalitás továbbvitelét testesítette meg az emberek felé, s az emberek szerették is Horn Gyulát, lásd 1994-es választások. A patemalizmusra, a „majd mi gondoskodunk rólatok” elvére, az állam jóságos nagybácsi szerepére az emberek nagy része továbbra is nyitott volt, és a számukra szokatlan nyelvezetű, „idegen” Antall-kormány bukdácsolása után 1994-ben újra az MSZP és a kádárizmus mellett döntött. Talán mondanom sem kell, hogy a patemalizmus, az államközpontúság fennmaradása, a civil lét leszorítottsága milyen romboló hatást gyakorolt a bontakozó magyar demokráciára az elmúlt huszonöt évben. 2. A nyolcvanas évek végére kialakult válságért nem pusztán a kádári politikai vezetés, hanem legalább annyira, ha nem inkább az átlagember viseli a felelősséget. Ha pedig így van, akkor nincs mit számon kérni a poszt- kommunista párt elitjén, nem lehet szó elszámoltatásról, igazságtételről sem. Az MSZP tisztában volt azzal, hogy a Kádár-rendszer '56 után egy, az állam és a társadalom közötti hallgatólagos alkura, negatív társadalmi szerződésre épült: ti ott lent nem kértek számon rajtunk semmit, cserébe engedjük nektek, hogy a politikát leszámítva kicsit szabadabban mozogjatok, fogyasszatok, sőt némi stiklit, lopásokat, csencselést is elnézünk nektek. Ezt nemcsak maga Kádár János és a pártállami vezetők tudták, de az átlagemberek is tisztában voltak vele, s utóbbiak éltek is a korlátozott mozgástér 325
