Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
A politikai túlélés művészete adta lehetőségekkel, s kihasználták azokat, nem mindig törvényesen. (Lustaságukra, hibáikra Hofi Géza volt hivatott rámutatni, aki ezzel bizonyos bűntudatot is elültetett az emberek fejében.) Az MSZP tudta, hogy a kádári kisembernek bűntudata van, mert mindenkinek volt valamilyen vaj a fején, s a kisember nem tudatosította, hogy az ő stiklijei össze sem hasonlíthatóak a pártállami elit viselt dolgaival. Ezért és ebből kiindulva érvelt azzal a rendszerváltás során, hogy az egész társadalom felelős a válság kialakulásában, s semmi alapja sincs a kádári vezérkar számonkérésének. Érvelésük hatott: az emberek nem követelték elemi erővel a számonkérést és a lusztrációt, a szocialisták pedig megúszták azt. Az MSZP ezen érvelésének negatív következményeit a ma napig viseljük, illetve viseli a magyar demokrácia. A magyar emberek civil ön- szerveződése még gyerekcipőben jár (igaz, szerencsére az utóbbi időben a civil lét fokozatos, időnként látványos éledésének lehetünk szemtanúi), nem alakult ki az államok feletti civil kontroll intézményrendszere, a politikusok számon kérhetősége, hiányoznak az erős érdekképviseletek, nincs következménye a politikusok botrányainak, korrupciós ügyeinek. A patema- lizmus fennmaradása egyfelől, illetve a Kádár-korban beléjük táplált lel- kiismeret-furdalás és kishitűség (ki vagyok én, hogy kezdeményezzek bármit is, mikor én is gyarló vagyok?) másfelől megakadályozta és még mindmáig megakadályozza azt, hogy tudatos, magabízó, az államot ellenőrző civil társadalom jöjjön létre Magyarországon. Holott a mintának tekintett nyugati demokráciák valódi és legalapvetőbb működtető ereje éppen a szervezett civil társadalom. Tehát 25 év után is ott tartunk, hogy az államnak van társadalma, s nem a társadalomnak van állama, s mindez nagymértékben (bár nem kizárólagosan) „köszönhető” az MSZP által a demokráciába átmentett kádárizmusnak. 3. A rendszerváltás, az átmenet békés, kiegyezéses, alkukra és kompromisszumokra épülő, tehát „kádári” jellegére az MSZP az igazi garancia. Az MSZP és jogelődje által felépített kádári világnak fontos jellemzője a nagy konfliktusok kerülése, a békességre törekvés, a kiegyezés, az alku, a mutyi, a „lezsírozás”, az „elvtikém, majd elgereblyézzük a dolgot vala- hogy’ -mentalitás. A Kádár-kor kisembere a történelmi sorsfordulók, háborúk és szenvedések után nagyon díjazta ezt, szinte örömmel fordult a magánlét felé a politika viharai után, s örült annak, hogy a hétköznapok vál326