Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” Az MSZP sajtókommunikációja 1994 után
Csaba és Krausz Tamás — beszámoltak arról, hogy a tömörülés tagjai tragikusnak minősítették a pártközi egyeztetés nyomán megszületett alkotmánykoncepciót. A szabályozási elveknek csak konszenzusos elemei vannak, kimaradtak a szociális, a gazdasági és a kulturális alapjogok. ”66 Nem jöhetett létre olyan koncepció, amelyben valamelyik platform ne talált volna kivetnivalót. Ebben az esetben azonban elképzelhető, hogy a párton belüli stratégia része volt az, hogy a baloldali tömörülésnek feladatul szabták, támadja meg a tervezetet, így - a régi szakszervezeti nyomáshoz hasonlóan - a pártvezetés „kénytelen” elállni az alkotmányozástól. Vastagh Pál ugyanakkor tovább folytatta volna az egyeztetést, és a határidőt is módosította volna: „Amennyiben a parlamenti pártok nem tanúsítanak önmérsékletet, az alkotmányozás zátonyra futhat -jelentette ki Vastagh Pál igazságügyi-miniszter tegnap Balatonfüreden, a Magyar Jogászegylet tanácskozásának zárónapján. A miniszter elmondta: szerdán megkezdődik a parlamenti vita az új alkotmány koncepciójáról. A tervezethez rendkívül sok szakmai észrevétel érkezett, amelyek megfontolandók. (...) Utalt arra, hogy ha az alkotmányozás a hatpárti keretek között zátonyra fut, fel kellene oldani az érvényben lévő alkotmány módosításának moratóriumát. ”67 Végül is ezt a kormányzó párt frakciója sem támogatta, és az ügy végleg lekerült a napirendről. Az alkotmányozási kísérlet kiváló összefoglalója jelent meg a HVG-ben, melyet érdemes hosszabban idéznünk. „A Vastagh-koncepció: Az Igazságügyi Minisztérium 1995 márciusában közzétett, 100 oldalas alkotmánykoncepciója »szociális jogállamként« javasolja definiálni a III. Köztársaságot, alkotmányos doktrínává tenné az elmaradott országrészek támogatásának elvét, erősítené a nép által közvetlenül megválasztott államfő jogosítványait: kezébe adná például a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint a legfőbb ügyész kinevezésének jogát. A jelenlegi 100 ezerről 300 ezerre emelné a népszavazások kötelező kiírásához szükséges állampolgári aláírások számát. A koncepció az ügyészség semleges hatalmi státusának fenntartását javasolja; a »parlamenti küszöböt« az 1993 előtti mértékre, a jelenlegi 5 százalékról 4 százalékra állíIII. 1994-2010. Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” 66 Tragikus az alkotmánykoncepció. MTI-jelentés. Népszabadság, 1996. május 20., 4. p. 67 Vastagh Pál szerint zátonyra futhat az alkotmányozás. Népszabadság, 1996. május 20., 4. p. 239