Szekér Nóra - Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói - RETÖRKI könyvek 5. (Lakitelek, 2014)

1. fejezet: Hányszor lehet egy embert eltemetni?

Hányszor lehet egy embert eltemetni?

vezették az eseményeket tragikus alakulásuk felé.” 42 A négy alapvető ok: a Rákosi-Gerő-klikk szektás és dogmatikus politikája, a Nagy Imre és Lo- sonczy Géza vezetésével működő pártellenzék árulása és bekapcsolódása az összeesküvésbe, a nemzetközi imperializmus, valamint a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri klikk kül- és belföldi összehangolt szervezkedése. Az ’56-os forradalom megtorlása már ennek a határozatnak a jegyében történt, a párt a legitimitását erre az álláspontra építette és az 1956-ról való emlékezés is ennek jegyében zajlott egészen 1989. január 28-áig. Vagyis Pozsgay rádiónyilatkozatáig, melynek megvitatása után a párt lényegében az 1956. december 5-ei előtti „kétszakaszos” értékeléséhez tért vissza. A Pozsgay-interjú után összeült KB-ülés közleménye ugyanis így fogalmaz: „A Központi Bizottság a vitában megerősítette: 1956-ban a vezetés megújulás-képtelensége vezetett politikai robbanáshoz. Valóságos felkelés, népfelkelés tört ki, melyben szerepet játszottak a demokratikus szocializmus erői, de kezdetektől fogva elkülöníthetetlenül jelen voltak a restaurációra törekvő erők, a deklasszálódott és lumpenelemek, október végétől felerősödtek az ellenforradalmi cselekmények.”43

A párt decemberi határozatban megfogalmazott viszonyulása 1956-hoz, mint ahogy azt már többször hangsúlyoztuk, strukturális, a hatalom legitimációját érintő kérdés volt. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a párt nem azt a taktikát választotta, hogy unos-untalan ismételtette e tételeket a magyar társadalommal, hanem sokkal inkább a felejtés jegyében járt el. Jól jellemzi 1956 tabujának mélységét, hogy a hivatalos szóhasználat az Októberi Sajnálatos Események megjelöléssel kerülgette a történtek néven nevezését. Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos dokumentumokat „szigorú kutatási zárlat alá vonták”, és az 58-as PB-határozatban megfogalmazott alapelvek szerint „1956 történetének feldolgozásában nem követhető a »káros objektivizmus«, az osztálypolitika érdekeit sértő »minden áron való igazságra törekvés«”.44 Ahogy Ripp Zoltán megfogalmazta, „ettől fogva évtizedeken át csak a már megjelent, illetve a hivatalos kiadványokból idézett iratok voltak felhasználhatók”.45 Az

42 A Magyar Szocialista Munkáspárt Határozatai és Dokumentumai, 1956-1962. Bp., Kossuth Kiadó, 1964,1,13-17.

43 Idézi Kimmel Emil: Végjáték a Fehérházban. Bp., Téka Kiadó, 1990. 63-64.

44 Az MSZMP PB 1958. szeptember 2-án tartott ülésének részleteit idézi Ripp Zoltán Múltunk, 47/1 (2002) 151.

45 Uo. 151.

31