Szekér Nóra - Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói - RETÖRKI könyvek 5. (Lakitelek, 2014)
1. fejezet: Hányszor lehet egy embert eltemetni?
A Nagy Imre-kód hetem”16 - emlékszik vissza az eseményekre dr. Pajcsics József a BM Állambiztonsági Főcsoportjának ezredese, a sírok beazonosításának felelőse. Pajcsics szerint megbízatásának előzménye, hogy a Politikai Bizottság úgy döntött, Grósz Károly a temetések engedélyezését 1988. júliusi észak-amerikai kőrútján nyilvánosan bejelenti. Nagy Imre és társainak tisztességes újratemetésére egy washingtoni sajtótájékoztatón Grósz ígéretet is tett, amit Kanadában Szilágyi Júlia, Szilágyi Sándor lányának kérésére megismételt.17 Ezt követően 1988. augusztus 3-án az Új köztemetőben megkezdődött a sírok helyének meghatározása, március 29-én pedig a holttestek kihantolása. A párt döntéseivel párhuzamosan az ellenzéki csoportosulások részéről mind határozottabban fogalmazódott meg 1956 újraértékelésének követelése. E követelésben azonban egyre kevésbé igazodtak a párt által előirányzott ütemtervhez, nem álltak meg a kegyeleti igények kielégítésénél, sőt ’56 kérdése mind körvonalazottabban a rendszerrel való szembenállás fókuszpontjává vált. Jól példázza ezt a folyamatot, hogy 1988 tavaszán megalakult az újratemetés szervezésében meghatározó szerepet betöltő Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB). Az alapítók ötvenhatos elítéltek és a halálraítéltek hozzátartozói voltak. Június 6-án közétett felhívásukban18 már nemcsak a végtisztesség fontosságát hangsúlyozzák, hanem egy teljes erkölcsi, politikai és jogi rehabilitáció szükségességét is, valamint - ahogy ezt egy 1988. júniusi állambiztonsági jelentés külön kiemeli - „már nem csupán ’56, hanem »az 1945-tel kezdődő egész történelmi korszak« újraértékelését követeli”.19 A kommunista diktatúra 1945-től tartó egységes történelmi korszakként való kezelése egy olyan értelmezés, amit a párt határozottan el kívánt kerülni, hi16 Molnár Adrienne: i. m. 62. Vő. György Péter: Néma hagyomány. Kollektív felejtés és a kései múltértelmezés. 1956 1989-ben. A régmúlttól az örökségig. Bp., Magvető, 2000. 155. 17 „Szilágy Juli azon a bizonyos kanadai sajtóértekezleten felállt, és azt kérdezte, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik még tisztességesen el sincsenek temetve, Grósz tett egy könnyelmű kijelentést, hogy megfogják kapni a végső tisztesség lehetőségét.” Vásárhelyi Miklós visszaemlékezése. Molnár Adrienne: i. m. 48. Szilágyi Júlia elbeszélésében: Javomiczky: i. m. 204-205. 18 A Történelmi Igazságtétel Bizottság felhívását közli Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Bp, Magvető, 1996. II, 194-196. 19 Idézi Kenedi János: i. m. II, 211. 22
